promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Magyar bajnok lett a Ferencváros
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A fővárosi zöld-fehér csapat 2-1-re kikapott ugyan Debrecenben a 28. fordulóban, de előnye így is behozhatatlan, mivel közvetlen üldözője, az MTK ugyancsak vereséget szenvedett, Pakson. Az FTC és az MTK között így megmaradt a 22 pontos különbség. A Ferencváros legutóbb tizenkét éve volt bajnok, a mostani a klub történetének 29. elsősége. Az FTC a következő idényben a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhat majd.
 
Az első félidő első felében valamelyest a Ferencváros játszott fölényben, sőt, az első komolyabb lövőhelyzet is a fővárosiak előtt adódott. A 28. és a 30. percben azonban nagyot fordult a játék képe, Takács Tamás kétszer is eredményes volt, s így magabiztos előnyhöz juttatta a Debrecent. Fordulás után néhány perccel máris a gólvonalról kellett mentenie a Ferencváros védelmének, azután viszont a fővárosi együttes beszorította a kapuja elé a hajdúsági csapatot. A szépítés fél órával a lefújás előtt jött össze a Fradinak, de a hátralévő időben az egyenlítésre már nem futotta az erejéből.

A lefújás után az FTC német vezetőedzője, Thomas Doll a meccset élőben közvetítő M4 Sportnak úgy nyilatkozott: boldoggá teszi a bajnoki cím, mondta is a játékosainak az ünneplés során, hogy az egész szezont kell figyelembe venniük, nem csak a mai első félidőt.

"Jól kezdtünk, de jobban kellett volna védekeznünk és akkor nem kapjuk azt a két gólt. Dicséret illeti a játékosokat. Azt gondolom, hogy a bírók túl sok stresszt vittek a játékba. Ennek az egésznek a játékosokról kellene szólnia. Edzőként más eszközök kellenek egy bajnoki cím megszerzéséhez. Nagyon örülök, de sok nehéz feladat áll még előttünk" - mondta Thomas Doll.

Nyilatkozatában elsőként Gera Zoltán is arról beszélt, hogy bosszantja a vereség. "Nem örülök, hogy kikaptunk, jobb győztes meccsel ünnepelni. Nem kell szégyenkeznünk, jól játszottunk végig a szezonban, beérett a munka gyümölcse. Így azért kellő motivációval lépünk pályára a kupavisszavágón a Debrecen ellen. Ha érkezik még egy-két jó játékos, akkor azt hiszem, a nemzetközi kupában is helytállunk majd" - mondta az FTC középpályása.

"Úgy érzem, megérdemeltük a bajnoki címet. Komolyan kell még dolgoznunk ahhoz, hogy nagy célokat érhessünk el. Negyedik éve vagyok a Fradinál, örülök, hogy végre bajnok lehetek" - nyilatkozott az élvonal góllövőlistáját vezető Böde Dániel.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás