promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Minden amit tudni szeretnél az 50. Super Bowlról
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A csaknem negyvenéves legenda csapata, a Denver Broncos a Carolina Panthers együttesével találkozik a profi liga (NFL) döntőjében, amely magyar idő szerint hétfőn 0.30-kor kezdődik a San Francisco 49ers 2014-ben átadott stadionjában. A szakértők és a fogadóirodák szerint egyaránt a charlotte-i gárda a nagy esélyese a meccsnek, a William Hill fogadóirodánál például 1,4-szeres pénzt fizetnek a Panthers és háromszorost a Broncos sikere esetén. A jelentős különbség azzal magyarázható, hogy a Párducok 15 győzelemmel és 1 vereséggel megnyerték az alapszakaszt, ráadásul a rájátszásban két rendkívül meggyőző diadalt arattak: előbb a két éve bajnok, tavaly döntős Seattle Seahawks gárdáját múlták felül magabiztosan, majd két hete a főcsoportdöntőben az Arizona Cardinals-t kiütötték.

A Panthers diadalmenete annak köszönhető, hogy mind a védelme, mind a támadósora a liga legjobbjai közé emelkedett ebben a szezonban, ugyanis a legtöbb pontot szerezték és a hatodik legkevesebbet engedték. A védelem már ezt megelőzően is kiváló volt, a támadósor nagy fejlődése pedig nagyrészt az irányító Cam Newtonnak tulajdonítható, akit minden bizonnyal az NFL legértékesebb játékosának (MVP) választanak majd.

A Broncos két éve is eljutott a Super Bowlba, de akkor teljesen más felépítésű csapatként: Manning pályafutása egyik legnagyszerűbb szezonját produkálta, ötödször lett MVP, így elsősorban a támadók révén produkált kiemelkedőt a coloradói gárda, amely viszont csúfos kudarcot vallott a fináléban. Az NFL-ben 18. idényét töltő, Seriffnek becézett Manning játéka azonban már nem a régi, ugyanakkor a védelem a liga egyik legjobbjává fejlődött. Éppen ezért a szakemberek úgy vélik, hogy a Broncos-nak akkor van reális esélye nyerni, ha védelme képes lesz megállítani, azaz legfeljebb 20 pont körül tartani a rivális támadóit.

peyton
Peyton Manning negyedik Super Bowljára készül, korábban egyet-egyet nyert és vesztett még az Indianapolis Colts játékosaként, illetve két éve is kikapott - akkor a Denverrel. A sportág történetének egyik legnagyobb "hollywoodi sztorija" lenne, ha második bajnoki címét megszerezve a győzteseknek felállított pódiumon vonulhatna vissza - amit a szurkolók szinte biztosra vesznek, az eredménytől függetlenül.

A Denver Broncos nyolcadszor szerepelhet a Super Bowlon, de az előző hétből mindössze kettőt (1997, 1998) nyert meg, a Carolina Panthers második fellépésén először diadalmaskodhat.

Az NFL döntője nem csupán sportesemény, hanem óriási show is, nem lesz ez másként a jubileumi, 50. Super Bowlon sem: a meccs előtt a hatszoros Grammy-díjas Lady Gaga énekli el az amerikai himnuszt, a szünetben pedig olyan - egyaránt Grammy-díjas - világsztárok szórakoztatják majd a közönséget, mint a Coldplay és Beyoncé. Egy félperces reklámspot 4 és fél, ötmillió dollárba kerül. Erről amúgy itt írtunk bővebben. Nos, amerikai foci rajongók, szurkolásra és éjszakázásra fel majd! (MTI/Promotions)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás