promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Eb-sorsolás: Jó csoportba kerültünk, de a halál csoport is kialakult
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Hogy érintsük a zenét is, a sorsoláson David Guetta is ott volt, és nyilatkozott az Eb hivatalos himnuszáról. Ezt még nem mutatták be, de ne aggódjunk, tavasztól a csapból is az fog folyni. Sztár DJ volt, Platini azonban nem vehetett részt az estén, mert a FIFA etikai bizottsága ezt nem engedélyezte. A sorsolás viszont elkerülhetetlen kelléke Gianni Infantino, aki levezette a ceremóniát. Az A csoportba már benne volt a résztvevő Franciaország az első helyen, és a hagyományokhoz híven ők fogják játszani a nyitómérkőzést is, mint a sorsoláson kiderült Románia ellen június 10-én 21 órától a párizsi Stade de France-ban. Szerintünk egyértelműen az „E” lett a halál csoport, de a „D”-ben is iszonyatosan kemény meccsek lesznek. Egy biztos, már a csoport küzdelmek alatt sem fogunk unatkozni.

A csoportok:
 
A csoport:
Franciaország, Románia, Albánia, Svájc

B csoport:
Anglia, Oroszország, Wales, Szlovákia

C csoport:
Németország, Ukrajna, Lengyelország, Észak-Írország

D csoport:
Spanyolország, Csehország, Törökország, Horvátország

E csoport:
Belgium, Olaszország, Írország, Svédország

F csoport:
Portugália, Izland, Ausztria, Magyarország

A június 10-én kezdődő és július 10-ig tartó kontinensviadalon a hat négyesből az első két helyezett mellett a négy legjobb harmadik jut a nyolcaddöntőbe.

sorsolas
Storck örül a sorsolás eredményének

A német szakvezető Párizsban az M4 Sport kamerája előtt úgy vélekedett, hogy Magyarország nehéz csoportba, erős ellenfelek közé került, ennek ellenére - mint mondta - örül a riválisoknak.

Gyorsértékelésében Storck hangsúlyozta, a torna remek alkalom a magyar labdarúgók számára, hogy jó játékkal megmutatassák magukat a világnak, illetve tapasztalatot szerezzenek. Hozzátette: a magyar együttesnek semmi vesztenivalója nincs az F csoportban.

Az esetleges továbbjutással kapcsolatban leszögezte: ilyen távlatokban még nem gondolkozik. A Portugáliával szembeni találkozóról elmondta, hogy biztosan nehéz meccs lesz, ugyanakkor kiváló lehetőség, mert többek között Cristiano Ronaldo ellen is szerepelhetnek a magyarok. Izlanddal kapcsolatban a kapitány részéről elhangzott, hogy nagyon jól játszott a selejtezőcsoportjában, ezért minden bizonnyal veszélyes ellenfél lesz az Európa-bajnokságon is.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke a klubok szerepét hangsúlyozta a sorsolás után.

"Örülni kell, hogy itt vagyunk. A csoportunk lehetett volna könnyebb, de nehezebb is" - szögezte le Csányi Sándor, aki szerint a felkészülés legalább annyira fontos lesz, amilyen a sorsolás volt. "A szövetség továbbra is minden segítséget megad a válogatottnak, remélem, a klubok is így tesznek."

Kifejtette: reményei szerint Bernd Storck együttese továbbjut az F csoportból, de legalábbis tisztességesen helytáll. Csányi úgy fogalmazott: Portugáliától és Izlandtól is tartania kell a magyar együttesnek.

"Az osztrák szövetség elnökével már beszéltem, és szóba került, hogy az elmúlt években nem sikerült megszerveznünk egy barátságos meccset, de a sors most összehozott minket" - mesélte az MLSZ elnöke.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás