promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Real és a Barca 273 millió eurót tapsolt el új játékosra
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Real Madrid

toni-kroos real-madrid 1

A Real Madrid tavasszal behúzta a La Décimát, vagyis a tizedik BL-trófeát, nem lehetnek elégedetlenek a vezetők, noha akad még mit javítani, mivel a bajnokságban a két nagy ellenlábas mögött végeztek a blancók. Mondjuk ismerve Pérezt, akkor is jöttek volna sztárok, ha mindent megnyernek. A nyáron eddig három játékos érkezett, a Costa Rica-i hős, Keylor Navas (10 millió euró), a vébé gólkirálya, James Rodríguez (80 m.), valamint a világbajnok Toni Kroos (30 m.).

James Rodríguez úgy kellett ebbe a Realba, mint egy falat homok, de ismerjük a Presidentét, klasszikus impulzusvásárló, akinek a futballtörténelem leggalaktikusabb, és galaktikusságához képest legsikertelenebb csapatát sikerült összehoznia. Tök jó, hogy a blancóknak két világválogatottra is elég támadójuk van, de ki fog ebben a csapatban védekezni? Tudjuk, hogy majd a védelem, meg Modric és Kroos, de ugye azt is tudjuk, hogy egyik sem számít kifejezetten védekező középpályásnak. Sanszos, hogy egy jobb napot kifogó gárda ellen komoly nyomás fog nehezedni a védelemre, arra a négyesre, ahol az égvilágon semmi sem történt. (Gyorsan megnézem most frissiben, hogy igazoltak-e valakit. Egy pillanat. És már vissza is értem. Nem, semmi sem történt.)

És most tegye fel a kezét, aki tudja, hogy pontosan mi történt a nyáron a kapusokkal! Évekig azt hallgattuk, hogy a világéletében második számú portásnak számító Diego López hirtelen a világ egyik legjobbjává vált, hip-hop, a többszörös bajnok, Európa- és világbajnok, BL-győztes, mindengyőztes klublegenda, Iker Casillas meg egy szar. Erre akkor, amikor volt egy tényleg pocsék vébéje Ikernek (meg a teljes spanyol gárdának persze), hirtelen villantanak egy újabb impulzusvételt Keylor Navas személyében. Casillas lesz az elsőszámú kapus, Diego López meg elmenekül a Milanba. Persze ettől még lehet majd Ikernek remek éve – legyen is, mert kevés nagyszerűbb sportember van nála e Földön – de ettől még mi folyik ott?!

És még egy ijesztő dolog: minden bizonnyal elmegy a tavalyi év csodafegyvere, a majdnem eladott, de egész évben parádésan focizó Ángel Di María.

Barcelona

barca-igazolasok 2

A Barcánál a legaktuálisabb kérdés pillanatnyilag, hogy kit fog még igazolni szeptemberig, miután 2016-ig kizárták minden transzferből. A megoldás egyébként, és valószínű, hogy ezzel élnek is majd, hogy gyorsan vesznek még két–három klasszist (Reus, Cuadrado, Douglas, Marquinhos) és kölcsönadják őket a jelenlegi csapatukhoz. Plusz majd visszajönnek az elpasszolt, tovább fejlődő fiatalok (Tello, Deulofeu, Denís Suárez). Na de már eddig is két kézzel szórták a pénzt, csak Suárez került nyolcvanba, összesen 153 millánál járnak.

Suárez (80 millió euró), Mathieu (20 m.), Rakitic (18 m.), Ter Stegen és Bravo (12-12 m.), valamint Vermaelen (10 m.). Senki sem mondhatja, hogy a Barca spórolt volna, talán megérezték, hogy 2015-re kapálnak nekik az átigazolási piacon. Végre vettek védőket – az már más kérdés, hogy milyenek, de legalább védők. Jött egy új edző, új átigazoláspolitika lépett érvénybe, és az sem kizárt, hogy új taktikai hadrendben fognak játszani a katalánok. A friss energia nagyon hiányzott a Barcából az elmúlt öt két évben, de most úgy fest, hogy minden együtt van a rendszerváltáshoz.

Igaz, jó pár olyan játékost nem sikerült eladni, akik állítólag elvágyódtak a csapattól, például Dani Alves, de legalább nincs Alexis Sánchez, és ezt a nyereség oldalon kell elkönyvelni. Maradt viszont Xavi, akit akkora focistának tartunk, hogy legszívesebben csupa nagybetűvel írnánk le a nevét, de lássuk be, nyakig benne volt, hogy a katalánok tavaly olyan sebességgel fociztak, mint egy rakás váliumon trippelő tajcsis. Valami mégis azt súgja nekünk, hogy a legenda az utolsó évébe belead mindent, és megint úgy fogja tolni, mint 2012 előtt.

A Barcának évek óta nem volt klasszikus befejező csatára, igaz, volt amikor az univerzális Messire hegyeztek ki mindent, és rúgott is vagy hatvan gólt, de most lett nekik. Papíron a Luis Suárez–Messi–Neymar trió a legerősebb a világon, és ha összejön a mágia közöttük, akkor nem lesz, akit ne tarolnának le a következő években.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás