promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Csapadék zúdul hazánkra, térképen a helyszínek, hogy hol várhatók nagyobb valószínűséggel esők és zivatarok - részletes időjárás-előrejelzés
Borítókép:  Profimedia - illusztráció
Időjárás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Ilyen időre lehet majd számítani az elkövetkező napokban Magyarországon.

Meglehetősen tavaszias időnk volt a héten, sőt, a 29 fok már kora nyári hőmérsékletnek is simán elmenne, így olybá tűnt, hogy szépen lassan belepörgünk a nyárba is, és egy-két záportól és zivatartól eltekinte végig napsütésben lehetett részünk. És nemsokára itt van a hosszú hétvége is, vajon addigra is megmarad minden szép és jó, esetleg elromlik majd egy kicsit az idő?

A jó hír az, hogy nagyrészt nagyon jó időben lehet majd részünk az elkövetkező napokban, de felüti a fejét az összeáramlás, vagyis a konvergencia, amelyről az elkvöetkező napokban nagyon sokat fogunk majd még hallani. De a lényeg elsősorban akkor is az, hogy az elkövetkező napokban sok napsütésben lesz majd részünk. De itt van a konvergencia, amely egy helyi hatás, és ennek a mentén képződhetnek majd gomolyfelhők az elkövetkező időszakban, így pedig záporok és zivatarok kísérhetik majd az útunkat néhol.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint körülbelül ilyen időjárás jellemzi majd az időjárást a hosszú hétvégén is. Sok napsütés, olykor rövid csapadékos időszakokkal. Hiszen egy anticiklon peremén helyezkedünk el, így pedig nyugodtabb lesz az időjárás az előttünk álló időszakban. A konvergenciák keretében amúgy a kialakuló gomolyfelhők törnek a magasba, és ezekből alakulnak ki a záporok és zivatarok.

De hogy mégis milyen időjárásban lehet részünk pontosan Magyarországon az egyes országrészekben? Az OMSZ YouTube-videós előrejelzésében térképen is láthatjátok mindezt, így érdemes tájékozódni a rövid és informatív videó megtekintésével:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás