promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A legperverzebb magyar településnév örökre eltűnt a térképről
Borítókép:  A kép illusztráció. Forrás: Profimedia
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Szopok település még ma is létezik, de már közel 100 éve másik néven ismerik.

Magyarországon rengeteg vicces, furcsa, érdekes nevű település van. Amikor nem az autópályán kocsikázunk, hanem falvakon keresztül visz az utunk, gyakran rácsodálkozunk egy-egy táblára, hogy "jéé, ilyen is van nálunk?".

Persze hozzá kell tenni, hogy az esetek többségében mikor ezek a települések a nevüket kapták, még közel sem azt jelentették, mint most, vagy amire manapság utalni szoktunk bizonyos szövegkörnyezetekben.

Na, de nézzünk néhány példát a vicces településnevekre: vannak azok, amik azért hangzanak viccesen, mert több falu egyesülése után keletkeztek, ilyen például Diósförgepatony, Görcsönydoboka, Karakószörcsök, Markotabödöge, Ököritófülpös, Pókaszepetk, Röjtökmuzsaj, vagy éppen Vindornyalak.

Aztán van a másik véglet az igazán rövid településnevekkel, amiknek a neve önmagában is jelent valamit: Bő, Apa, Baj, Fáj, Rum, Lég - utóbbi településen ráadásul egy tüdőszanatórium is működik. Említhetnénk még a testrészes településeket (Ajak, Beled, Kebeles, Könyök, Köröm, Lábfalva, Lábatlan, Sarkad, Talp, Toka), a tettekre ösztönző községeket (Nosza, Keresd, Nekeresd), az állatos nevűeket (Galambok, Seregélyes, Bikafalva, Paripás, Lók, Pónik, Liba, Libád, Ebed, Nagydisznód, Kisbékafalva, Legyesbénye, Szunyogszék, Görénypuszta, Darázs), vagy éppen azokat, amiknek elég pajzán jelentéssel bírnak a mai értelemben véve (Alsófarkadin, Csesznek, Csiklóbánya, Heréd, Ondód, Szopok, Bugyi, Pornóapáti).


Persze a történelem során többször is előfordult már, hogy egy-egy települést átneveztek, az egyik ilyen éppen Szopok volt, amit már csaknem 100 éve egy teljesen más néven ismerünk.

A Baranya vármegyei falut 1928-ban nevezték át Mecsekfalu-ra.

Ez a település már 1954 óta Komlóhoz tartozik Sikonda üdülőfaluval, Kisbattyánnal, Mecsekjánosival, Mánfával, és Pécsbudafával egyetemben.

 

(Fotó: Hungaricana)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás