promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Döbbenetes, hogy mi történt az időjárás-jelentés alatt a magyar tévében
Borítókép:  MédiaKlikk
Időjárás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Mindenhol érdemes kicsit feldobni az időjárás-jelentést, ha már ilyen szürke napjaink vannak.

Belecsöppentünk a novemberbe, ami azt is jelenti, hogy innentől nem lesz felhőtlen az idő, ráadásul az óraátállítás miatt hamarabb is sötétedik. Az októbernek viszont köszöntet mondhatunk, mert afféle rezsikímélő időjárásban volt részünk, Magyarországon is elég kellemes őszi hőmérséklettel, Európa néhány részén meg voltak olyan maximumok, hogy szabályosan a nyárban érezhették magukat az ott élők.

Közben kezdi bejárni az internetet a videó, amiben az M1 egyik meteorológus bemondója, Fejős Ádám igyekezett feldobni az időjárás-jelentést. Elmondta, hogy mi várhat ránk a hosszú hétvégén, aztán döbbenetes módon előkerült a dobfelszerelés.

A meteorológus elmondta, hogy a Beatles 60 éves játszotta első presztízskoncertjét Liverpool városában. Aztán Fejős a bandája, a Schizoid Cats közreműködésével eljátszotta a az „I want you” című dalt. Ahogy látni lehet, az magyar köztévén még ez is az időjárás része volt. Miután megtudtuk a szürke információkat, jöhetett a szórakoztatás.

Magyarországin holnap a mindenszentek miatt sokan fognak kilátogatni a temetőbe, szóval nézzük meg az Országos Meteorológiai Szolgálat friss előrejelzését. Ma délután és este is borult, párás idő valószínű, elsősorban a Dunántúl nyugati és déli részein sűrű köd képződhet.

Eső nem, legfeljebb szitálás alakulhat ki. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, a Dunántúl magasabban fekvő részein fordulhatnak csak elő élénk lökések déli, délkeleti irányból. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul.

Holnap, vagyis mindenszentek napján Budapest, az Északi-középhegység és az Észak-Alföld térségében továbbra is borult, párás marad az idő, az ország délnyugati felén a legtöbb helyen délelőtt felszakadozik, feloszlik a köd, illetve rétegfelhőzet, több órára kisüt a nap. Az esernyőt nem kell magunkkal cipelni, mert nem jósolnak esőt Magyarországon.

Délutántól az Észak-Dunántúlon északnyugati, északi irányba fordul a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult tájakon 13 és 16 fok között alakul, de az ország délnyugati felén általában 18 és 23 fok lesz a jellemző.

Az Időkép beszámolója szerint szerdán és pénteken is áthalad Magyarországon egy hidegfront, szóval záporokra kell számítani, a legtöbb napsütés csütörtökre várható.

Mutatjuk a videós előrejelzést is, de ennek most nem fog Beatles muzsika szólni a végén.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás