promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ennyi volt a tavasznak álcázott őszből: abban, ami holnaptól jön, nem lesz köszönet
Borítókép:  Profimedia
Időjárás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Még két nap van a melegből, aztán jönnek a hűvös, esős napok.

Kijelenthetjük, hogy ma még a napsütésé volt a főszerep, de keleten és északkeleten már több helyen felhős volt az ég. Bár esőt nem jósoltak, a Dunántúlon erős volt a szél. Holnap még inkább jellemző lesz a szeles idő: az Időkép előrejelzése szerint csütörtökön megerősödik, többfelé viharossá fokozódik a délnyugati szél.

És bár a csúcshőmérséklet még 20 fok feletti lehet (jelenleg maximum 24 fokot jósolnak), 

a napos időszakok mellett a délután második felétől az északi és északnyugati tájakon, estétől pedig már több helyen kialakulhat eső, zápor. 

Aztán abban, ami pénteken jön, már tényleg nem lesz köszönet: az előrejelzés szerint a péntekre virradó éjszaka hidegfront érkezik esővel, záporokkal. Emiatt erősen felhős, borongós időre számíthatunk napközben, mindössze északon számíthatunk arra, hogy hosszabb időszakokra kisüt a nap. Jobb, ha az esernyőket nem hagyjuk otthon: a jóslatok szerint eleinte többfelé, majd egyre kevesebb helyen számíthatunk csapadékra. 

„Az északnyugati szél napközben több helyen élénk, néhol erős lesz. Jelentősen visszaesik a hőmérséklet, mindössze 11-17 fok várható a legmelegebb órákban”

– olvasható az előrejelzésben. Jó hírként a végén közlik: szombatra talán kitisztul az ég, de a maximum hőmérséklet aznap is csak 16 fok körül várható.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás