promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Hihetetlen élőlényt láttak a megáradt Dunában

Hihetetlen élőlényt láttak a megáradt Dunában

Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Helyi Hírek
Kategória fejléc

A Duna áradása miatt msot több millió tekintet szegeződik még a folyóra.

A dunai árvíz.

Az elmúlt napokban a hírek fókuszában Magyarországon a Duna volt, a megáradt folyó, illetve az árvízi védekezés, hiszen nagyon sok helyen kellett homokzsákokból építeni védműveket, nagy volt a küzdelem a folyó néhány szakaszán, miközben egyes helyeken csendesen vonul le az ár. Sok helyen pedig előjöttek a katasztrófaturisták is, hiszen emberek ezrei jelentek me ga folyó partjain, hogy megnézhessék, hogyan árad a folyó, milyen látványt nyújt a megduzzadt Duna.

Nagyon sok kép is felkerült az internetre, hiszen a víz elképesztő dolgokat sodort magával a napokban. Az egyik legérdekesebb Ausztriában például az, hogy rengeteg sárga tököt sodort az ár Bécs közelébe, ez pedig komoly előjel a jövőre is.

Valamit visz a víz, az ár.

Az internetet ellepték olyan képek is, amelyek egy hatalmas sikló meneküléséről szóltak, a fényképen éppen egy kerítésen mászik az állat, a közösségi médiában pedig több ezer megosztást generált a látvány. A képhez passzolt leírások szerint körülbelül egy méter hosszú lehetett az állat, és 4-5 centiméter hosszú.

Sokan pedig ekkor szembesülhettek azzal is, hogy a Dunában rengeteg mocsári teknős is él, róluk is nagyon sok kép jelent meg a közösségi terekben szerte Magyarországon. Ők is a hullámok elől kerestek menedéket, ekkor kapták őket lencsevégre.

De kevesen tudják, hogy a mocsári teknős hazánk egyetlen őshonos teknősfaja. Ősszel visszahúzodik az iszapba, és tavasszal, úgy március-április tájn ébred, miközben májusban zajlik a párzás, a nőstények pedig június környékén rakják le tojásaikat. Azt is érdemes tudni, hogy a mocsári teknős Európában ez a legészakibb, nagy területen elterjedt teknősfaj.

Hogy néznek ki pontosan a mocsári teknősök?

(Forrás: DDNP.hu, Wikipedia)