promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Gondok vannak a Lidl sorsjegyekkel, kiakadtak a vásárlók

Gondok vannak a Lidl sorsjegyekkel, kiakadtak a vásárlók

Borítókép:  Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc

Egymás után panaszkodnak a Lidl vásárlói a kaparós sorsjegyek miatt.

Idén 20 éves a magyarországi Lidl, aminek alkalmából egy olyan nyereményjátékot hirdettek meg szeptember 5. és október 2. között, aminek főnyereménye 40 millió forint, amit a szerencsés nyertes a következő 20 évben kap meg Lidl kártyán, évente 2 millió forint értékben, amit az ország bármely Lidl boltjában le tud majd vásárolni. Ez persze csak a fődíj, emellett minden héten kisorsolnak egy-egy 2 millió forintos Lidl kártyát, napi nyereményként pedig non-food ajándékokat, tehát olyan Lidl-ben kapható termékeket, amik nem élelmiszerek.

Az október elejéig tartó nyereményjáték során vannak azonnali nyeremények is, ugyanis minden vásárlás után a vásárlók kapnak a pénztárnál egy-egy kaparós sorsjegyet, ami többek között pogácsát, csokit, diákcsemegét, vagy joghurtot rejt.

Amennyiben nem azonnali nyereményt, hanem egy kódot rejt a kaparós sorsjegy, akkor azt fel kell tölteni a Lidl oldalára, hiszen csak így vehetünk részt a nyereményjátékban.

Sok panasz érkezik a sorsjegyek miatt

A sorsjegyeket minden vásárlás végén, a blokkal együtt adják át a pénztárosok, de előfordul, hogy megfeledkeznek róla. Ilyenkor a vásárló nyugodtan szólhat miatta, de olyan panaszok is érkeztek a Lidl közösségi oldalára, amiben az emberek arról számoltak be, hogy az önkiszolgáló kasszáknál sosem kapják meg a kaparós sorsjegyeket.

„Na, hát ez jó! 5-e óta kb. 5x vásároltam a LIDL-ben, és egy alkalommal se kaptam sorsjegyet! Ilyen a sors..jegy nélkül”

„Az önkiszolgáló kasszáknál nehézkes vagy lehetetlen sors jegyet kapni!”

Ilyen esetekre a Lidl azt javasolja a vásárlóknak, hogy a következő vásárlásukkor vigyék magukkal az előző vásárlásukat igazoló blokkot, és forduljanak bizalommal az üzletvezetőhöz, hogy orvosolni tudják a problémát.

Érdemes begyűjteni a sorsjegyeket, és lekaparni őket, mert már többen is szerencsével jártak a non-food nyereményekkel is. Több vásárló írta a közösségi médiában, hogy eszpresszó kávéfőzőt vagy porszívót nyertek, amiket normál esetben 20-30 ezer forintos áron lehet megvásárolni a Lidl üzleteiben.