promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Akkora számlát kaptak külföldiek a Gellért fürdőben, hogy azóta sem tértek magukhoz

Akkora számlát kaptak külföldiek a Gellért fürdőben, hogy azóta sem tértek magukhoz

Borítókép:  Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions

Nem győztek hüledezni, nem csupán a belépő, de a büfé is méregdrága volt.

Mostanában megszaporodtak a magyarországi drágaságon meglepett hazai és külföldi turisták posztjai, ami nem meglepő, hiszen néha tényleg hajmeresztő árakkal találkozhatnak, főleg a népszerű helyeken.

Főként a Balaton kerül ilyenkor terítékre, a szép kilátást és a finom falatokat meg kell fizetni, azonban a vélemények megoszlanak, hiszen egyesek szerint bár valóban nagyon drágák az árak, aki ilyen környékre megy, számítania kell arra, hogy nem ússza meg olcsón a látogatást.

Ez igaz a Gellért Gyógyfürdőre is, a főváros közkedvelt és patinás fürdője évszázadok óta népszerű a helyiek és a határainkon túliak körében is, és bizony a szekrényes belépő pénteken, szombaton, valamint vasárnap 12 ezer forintba kerül egy fő részére. Ez feketén-fehéren ott van a honlapon is, lehet rajta háborogni, de ennyibe kerül.

Ebből kiindulva ne várjuk, hogy a büfé olcsó legyen, nem is az. A Redditen bukkant fel egy külföldi turisták által készített fotó, miszerint egy márkás jégkrém 2400 forint, egy 0,25-ös üdítő pedig 1200-at kóstál. Így egy ötfős család akár könnyedén otthagyhat akár 80 ezer forintot is a látogatás alkalmával, erre jobb felkészülni!

Mindezt a kommentek is tükrözik:

„Ez fejenként 15600 ft, ami 40€. Ez nem kevés, de nem is tragikus, amikor mondjuk nyaral az ember és valami különlegesre vágyik. A budapesti fürdők alapvetően már elég régóta nem magyar pénztárcához vannak igazítva, viszont ha valaki Pesten él, vagy gyakran fürdőzik Pesten, ennél sokkal olcsóbban ki lehet hozni egy fürdőlátogatást… Mi alkalmanként 5000 forintot fizetünk 4 órás belépőre Széchenyibe, viszünk egy kis kajcsit magunkkal és puszi.”

„Jajj ne az ország egyik leghíresebb legjobb fürdőjében 6€ egy fagyi! Ide tényleg csak turisták járnak amúgy. Engem inkább az zavar, hogy belvárosi szakadt kocsmákban simán elkérnek 1500at egy sörért.”

- írta gúnyosan egy másik hozzászóló.