promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Eddig emberi hamvakban fürödhettünk a Balatonban, most végre betiltják a rémisztő szokást

Eddig emberi hamvakban fürödhettünk a Balatonban, most végre betiltják a rémisztő szokást

Borítókép:  Profimedia / illusztráció
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions

Hivatalos közleményt adtak ki, de csak az év néhány hónapjára vonatkozik a korlátozás.

Teljesen természetes és elfogadott, hogy életük alkonyán sokan döntenek az alternatív temetkezési formák mellett, és nem a hagyományos, koporsós, vagy hamvasztásos lehetőséget választják. Nem mindenki ragaszkodik ugyanis ahhoz, hogy a család évtizedekig fizesse és gondozza a sírhelyet, arról nem is beszélve, hogy sokan inkább hazaviszik szeretteik urnáját, otthonukban ápolva tovább az emlékeket.

Vannak, akik a szórásos búcsúztatást választják, a nagyobb sírkertekben erre külön parcellát tartanak fenn. Olyan is előfordul, hogy valaki egy tavat, vagy folyót választ végső nyughelyéül, hogy földi maradványai eggyé válhassanak a természettel.

A Balaton is többek végső kívánságai között szerepel, korábban a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság PR referense, Szűcs-Molnár Diána a LikeBalaton kérdésére elárulta, hogy évente hozzávetőlegesen 8-10 alkalommal érkezik megkeresés a lehetőség kapcsán.

Hamarosan azonban erre már csak korlátozottan lesz lehetőség, ugyanis mint arról az igazgatóság közleményben tájékoztatott:

„2024. augusztus 31-éig a hamvak szétszórásával történő temetéseket vagyonkezelésünkben lévő nagytavainkon nem engedélyezzük, és a hamvak szórásához nem adjuk meg a vagyonkezelői hozzájárulásunkat”

– írták.

Az érintett területek közé tartozik a Balaton és a Velencei-tó teljes vízfelülete, mint kiemelték, ezeken a hamvak szétszórásával történő temetéseket nem engedélyezik - közölte a Pecaverzum. Hogy az év többi részében miként oldhatók meg a hasonló kérelmek, az valószínűleg további elbírálás kérdése.

„A hozzájárulást a hamvak felszíni vizekbe történő szórásához a statútum rendeletünk szerint a Balaton vonatkozásában Igazgatóság, mint vagyonkezelő jogosult megadni. A hamvak vízbe szórásának általános feltétele, hogy az nem sérthet vízgazdálkodási, illetve vízvédelmi érdeket. A kérelmekre a konkrét előírásokat egyedileg határozzuk meg”

– fogalmazott korábban Szűcs-Molnár Diána.