Halálhinták és a gyilkos mászókák: bezzeg a mi időnkben a játszóterek is jobbak voltak?

A nosztalgia még a mai harmincas, negyvenes korosztályt is könnyen tévútra csalhatja, ha a játszóterekről van szó. Elég egy közösségi médában felbukkanó régi fotó, és máris özönlenek a kommentek, miszerint régen minden jobb volt, még a játszóterek is.

Betonból és vasból volt, mégis túléltük, nem lett semmi bajunk, legfeljebb egy-két férfias horzsolásunk, amitől csak még életrevalóbb emberekké váltunk.

A valóság azonban igencsak mást mutat, sőt, mondhatni tragikus állapotokat fest a szocialista idők játszótereiről.

A szocialista rendszer időszakában a játszóterek gyakran életveszélyes környezetet jelentettek, a betonból és a vasrudakból álló szerkezetek gyakran okoztak súlyos baleseteket. A Család és Iskola című folyóirat 1967. áprilisi számából derült ki, hogy ekkoriban nem volt kivel mászókát gyártatni, ezért

a Főkertnél fontos szempont volt, hogy a saját felújítórészlegével tudja elkészíttetni az elemeket, nekik pedig egyszerűbb és olcsóbb is volt betonozni a játszótereket, mint bármilyen karbantartást, gondozást igénylő, puhább burkolatot kialakítani.

Az Állami Biztosító statisztikája szerint a 1972-ben például több mint 14 ezer óvodai és iskolai csonttöréses baleset történt.

Ez a szám azonban még magasabb lehet, mert ebben csak a biztosítással rendelkező gyerekek vannak benne. Az álandó sérülések, és gyakran tragikus halálesetek már akkor komoly zúgolódást keltett a szülők és a gyerekorvosok között egyaránt.

"A minap a kertvárosi hajóhinta alól hoztak be egy gyermeket. A vassal bőven megerősített hintatest és betonaljzat közé szorult, s néhány centin múlott, hogy le nem szakadt a feje. A hinta az orrát teljesen letépte, s a tarkójáig megskalpolta."

- olvasható egy adjunktus nyilatkozata a Dunántúli Napló 1977. október 2-i számában. A régi idők játszóterei talán mégsem festettek olyan vidám képet, mint amilyennek az emlékeinkben élnek, például a Keménykalap és krumpliorrban:

Az idő múlásával azonban lassan felismerték, hogy változtatni kell és a 70-es és 80-as években egyre hangosabb lett az igény a biztonságosabb játszóterek iránt. A különböző újságcikkek és folyóiratok is egyre többet szóltak a játszóterek biztonsági hiányosságairól és a gyerekbalesetek növekvő számáról. A Műszaki Élet című lap 1975. áprilisi számában írt róla, hogy 

a rugalmas anyagú burkolatok alkalmazásának hasznosságát a külföldi statisztikák is megerősítik, és a baleseti kártérítések helyett inkább erre kellene költeni a pénz. 

Ehhez képest az ezredfordulóig érdemben alig történt valami.

Bár 1980-as években a Főkert egyre több figyelmet fordított a játszóterek biztonságára, és játszótéri szabványokat dolgoztak ki, ezeket a szabványokat és engedélyezési eljárásokat a tervezők gyakran semmibe vették, így a játszóterek továbbra is koponyatörésektől, törött fogaktól, bordáktól voltak hangosak.

Még a rendszerváltás után is tragikus balesetek egész sorára volt szükség ahhoz, hogy érdemi változás induljon el a játszóterek biztonsági előírásaival kapcsolatban.

A 2000-es évek elején az Ifjúsági és Sportminisztérium programot hirdetett programot az új játszóterek építésére és a régiek felújítására, 2003-ra pedig a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumolyan szigorító rendeletet adott ki, amely előírta az összes játszótér EU-szabványoknak megfelelő átalakítását.

Az új játszóterek már korszerű anyagokból készülnek, és szigorú ellenőrzés alatt állnak, miközben továbbra is betöltik a funkciójukat. Bár mindig előfordulhatnak balesetek, és a közelmúltban is történt sajnálatos haláleset, ezek általában nem a játszóterek biztonsági hiányosságaiból adódnak, hanem a mulasztásokból vagy az elhanyagolásból.

Forrás: RTL