promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Anyukák játszótéri beszélgetése is okozhat felmondási hullámot
Borítókép:  Kölyök Blog
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A közösségi média korában hamar kiderül az igazság egy-egy munkahelyről. Olyan is volt már, hogy az anyukák játszótéri beszélgetése okozott felmondási hullámot. Még a legkisebb cégek is komoly pénzeket foghatnak az employer brandinggel. A vállalkozásoknak az a legolcsóbb, ha meg tudják tartani a munkaerőt. 

Minderre Tóth-Nagy Péter, a HiveCreative ügyvezetője mutatott rá. A munkáltatói márka jelentését és fontosságát mutatja be a Digital Hungaryn megjelent cikk, melyből kiderül, hogy

manapság már egy cég sem engedheti meg magának, hogy nem figyel a dolgozóira.

Mint kiderül, gyakran a legnagyobb vállalatok vezetésében sem látják tisztán a munkavállalók igényeit, hiszen zavar van a fogyasztói márka és a munkáltatói márka megítélése között. Az ilyen jellegű problémák

a nagyobb cégeknél tízmilliós nagyságrendű kiesést okozhatnak, például a munkaerő elvándorlásával.

A cikk felhívja rá a figyelmet, hogy a közösségi média korában hamar kiderül az igazság egy-egy munkahelyről, sőt egy konkrét példát hozva kifejtik: volt rá precedens, hogy az anyukák játszótéri beszélgetése okozott felmondási hullámot. 

A kisebb vállalkozások sem engedhetik meg már maguknak, hogy legalább évente egyszer-kétszer ne beszéljék át a valós igényeket – mondta el Tóth-Nagy Péter. Kiemelte, hogy gyakorlatilag

bárki találhat a pénztárcájához és igényihez illeszkedő külsős szakértőt,

ami kezdetben a szervezeti pszichológust takarja. Hozzátette, hogy az esetek többségében a harmadik fél bevonása elkerülhetetlen, de így minden esetben pénzt és időt lehet megtakarítani a problémák kezelésénél.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás