Rendkívüli hír jött az OTP-sek számára, azonnal tudnod kell róla

Erről azonnal tudnod kell.
Az elmúlt időszakban rengeteg váratlan és fontos hír érte a magyarokat a legnagyobb szolgáltatók részéről, úgy tűnik, nincs változás, és a csalók egyre durvábban próbálkoznak, és lassan mindenki találkozhatott már velük. Adathalász támadások soráról lehet olvasni a napokban is, illetve arról is, hogy rengeteg csaló már le is bukott. Ahhoz, hogy felkészüljünk a váratlan helyzetekre, folyamatosan képben kell lennünk azzal kapcsolatban is, hogy mi a csalók legújabb technikája, vagy éppen milyen újfajta technológiát vetnek be ellenünk, hogy kicsalják az adatainkat.
Erre nagyon figyelni kell, így próbálnak átejteni minket a csalók.
Az OTP-sek esetében is egyre több a támadás, hogy megszerezzék tőlük a személyes adataikat. Az OTP Bank épp ezért rendszeresen tesz ki közleményeket is, amelyben figyelmeztetik az ügyfeleket, hogy vigyázzanak. Ezekben a közleményekből pedig megtudhatjuk azt is, hogy mik azok a tipikus dolgok, amelyekre nagyon figyelni kell. A csalók általában nagyon gyorsan beszélnek, és kényszerítő erejű a beszédük, gyorsan tettre sarkallnak minket, így pedig azt próbálják elérni, hogy ne mérjük fel a helyzetet kellően, és hagyatkozzunk rájuk.
Sokszor erőszakosak is.

Hatalmas bejelentést tett az OTP, erről mindenkinek tudnia kell
Olvass tovább...
Általában az OTP Bank ügyintézőjének bemutatkozó bűnözők azt jelzik az ügyfeleknek, hogy téves tranzakciót indítottak el a számlájukról. A hitelesség látszatát keltve pedig az is megeshet, hogy megjátsszák, hogy több banki munkatárshoz kapcsolják át azt, akit át akarnak verni. Sőt, azt kérik, hogy egy biztonsági számlára utaljon a megtévesztett pénzt.
Akár vírusírtó program telepítését is kérhetik tőlünk. Ám a megnevezett program helyett olyan szoftver kerül. gépünkre, amely révén távoli elérést szerezhetnek a gépünk felett. Épp ezért az OTP Bank azt tanácsolja az ügyfeleknek, hogy soha ne adják meg az adataikat a nem megbízható megkeresésekre, így pedig ne telepítsenek semmilyen applikációt vagy szoftvert sem a mobilukra vagy az otthoni gépükre. Kiemelik azt is, hogy egy bank soha sem kér olyat, hogy pénzét egy másik számlára helyezze át biztonsági okokból.
Az OTP YouTube-csatornáján is találhattok hasznos videókat, amelyekben a veszélyre figyelmeztetnek:
(via Mfor)
