promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Káprázatos kincseket találtak Budapesten egy helyreállítás során, szenzációs a felfedezés
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Meglepően jó állapotban maradtak meg a leletek.

Már jó ideje tart a Budavári Palotanegyedben a Honvéd Főparancsnokság palotájának helyreállítása, a munkálatok közben pedig egészen hihetetlen kincsekbe bukkantak a szakemberek, ugyanis állítólag egyebek között számos Velencében készült pohár- és palacktöredéket, illetve egy rendkívül különleges, 14. századi aranygyűrűt is találtak – ráadásul mondhatni remek állapotban a korához képest.

Nagyon értékes leletekről van szó, amik történelmi jelentőséggel bírnak, minden szempontból szenzációs ez a felfedezés. A régészek egy középkori ólomplombát és bronzveretet is találtak a földbe mélyedő helyszínen, a tárgyak elvileg a késő Árpád-kortól a Luxemburgi Zsigmond uralkodásáig terjedő időszakból származnak, és jól tükrözik, hogy mennyire vagyonosak voltak a környéken az emberek.

Akkoriban a Várhegyen lakók rendszeresen a pincék üregeibe, tárolóvermekbe, kiszáradt kutakba dobták a sérült, nem használt eszközeiket, tárgyaikat, ezek pedig manapság igazi kincsnek számítanak.

Épségben sikerült feltárni egy kútból három konyhai főzőedényt is, amik a 15. századból származnak, és elég valószínű, hogy véletlenül ejtették bele őket vízvételezés közben, és végül az iszapnak köszönhetően sikerült ilyen jó állapotban megmaradniuk az utókornak – nagy szerencse ez, mivel valóban olyan leletekről van szó, amik fontosak lehetnek történelmi szempontból.

A leletegyüttes legértékesebb darabjának számító 14. századi aranygyűrűt egykor valószínűleg egy hegyikristály díszíthetett, de nélküle is kiemelkedően jelentős felfedezésnek számít.

Itt lehet megnézni a feltárt kincseket:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás