promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Egy nyugdíjas Ferenc pápa miséje alatt durva káromkodással fejezte ki, hogy árad belőle a szeretet

Egy nyugdíjas Ferenc pápa miséje alatt durva káromkodással fejezte ki, hogy árad belőle a szeretet

Borítókép:  Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc

Rengetegen voltak Ferenc pápa vasárnapi szentmiséjén, de egy nyugdíjas káromkodással mutatkozott be.

A hosszú hétvége igazán különleges volt minden hívő számára, mivel újra Magyarországra látogatott Ferenc pápa. Akik nem lehetettek ott személyesen, az a közmédia televízió- és rádiócsatornáin, valamint internetes felületein tudta követni a katolikus egyházfő apostoli útját.

Ferenc pápa kifejezte a háláját mindenkinek, aki részt vett az út megvalósításában és kísérte őt az imájával Magyarországon, vagy a határokon túlról. Az egyházfő kiemelte, hogy budapesti tartózkodása során minden magyar szeretetét érezte.

Ferenc pápa a híveket a budapesti Kossuth Lajos téren bemutatott szentmisén vasárnap arra kérte, hogy próbáljanak olyanok lenni, mint Jézus. Hasonlatként vette elő, hogy Isten fia egy nyitott kapu, olyan, amely senki előtt nem csapódik be, amelyen mindenki beléphet és megtapasztalhatja az Úr szeretetének és megbocsátásának szépségét.

A katolikus egyházfő a Magyarországon tartott szertartás végén a béke építésére kérte a világ vezetőit is. A Kossuth Lajos téri szentmisén rengetegen vettek részt, és a Duna TV-n is 655 ezren kapcsoltak oda a közvetítésre. Az apostoli látogatás természetesen kiemelt figyelmet kapott a világsajtóban is.

Vannak azonban olyan történetek, amiket csak azok tudnak elmondani, akik megjelentek Ferenc pápa miséjén. Az egyiknek a főszereplője egy nyugdíjas, aki cifra káromkodásba kezdett, és áradt belőle a szeretet.

„Hatalmas tömeg, próbálunk helyet keresni, hogy lássuk a kivetítőn a történéseket. Egy szabadabb rész felé menet megállunk, hogy merre legyen a tovább menetel. Körülöttünk pár idősebb ember ül kis zarándok székeken. Pár másodperc nézelődés és tanakodás után hátunk mögül érkezik a kedves recsegő hang: – hogy b.szódnátok meg”

- írta az egyik kommentelő a népszerű Facebook csoportban, ahol az idős emberek nagyon fenyegetnek az aurájukkal, majd hozzátette, hogy mindenki legyen nyitott kapu.

Hát, ez a türelmetlen nyugdíjas kicsit félreértelmezte az üzenetet. Azt tudjuk, hogy a nagy tömeg olykor feszült tud lenni, de Ferenc pápa miséjén azért mégis meredek egy ilyen káromkodás.

A YouTube-on amúgy a teljes közvetítést vissza lehet nézni: