promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egymásnak estek az Aldi vásárlói, egy játék hozta ki belőlük a habzó szájú fenevadat
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az Aldi vásárlói egy húsvéti játékon akadtak ki.

Megszokhattuk már, hogy az Aldi mindig kitalál valamit, hogy a vásárlóiból törzsvásárlókat csináljon, és a frappáns és humoros hirdetései mellett rendszeresen előrukkol nyereményjátékkal is. Így van ez most is, és már egy igazán tavaszias játékkal álltak elő, hiszen a húsvét a tematika. Bár a húsvét még picit odébb van, azért olyan sokat már nem kell rá várni, így a húsvéti nyereményjáték lassan valóban időszerű lesz.

Az aldis vásárlók, kommentelők aktivizálták is magukat a Facebookon, rengetegen írtak megfejtést a nyuszis játékhoz. Ám a sok jó megoldás mellett más is megfigyelhető volt. A kommentelők ugyanis egymást kezdték szapulni, arra téve megjegyzéseket, hogy sokan nem értették a feladat lényegét, és finoman szólva is gyengébb szellemi képességekkel rendelkeznek a kommentelők közül sokan – vagyis lehülyézték egymást.

A húsvéti nyereményjáték lényege az volt, hogy meg kell találni a Facebook-bejegyzésnél az elrejtett nyulakat, amik valódi nyulak, nem aldis termékek. Ez nem mindenkinek volt egyértelmű. 5 db nyuszit kellett találni az összesen 51 képen, azokhoz a képekhez pedig, amiken volt nyúl, oda kellett kommentálni, hogy "megtaláltam". A nyereményjátékot 1500-an kedvelték és majdnem 1000 db kommentelő írt megfejtést a poszt alá, így az Aldi elérte célját és aktivizálta vásárlóit.

Ha megnézzük a bejegyzést, viszont rögtön az alábbi negatív megjegyzés jön szembe:

"Azért sok embernek nagyon nem sikerült értelmezni a szabályokat."

Majd az egyik kommentelőben felmerült egy gúnyos magyarázat erre:

"Vagy felmerült bennük a kérdés, hogy vajon az igazi nyulat kell megkeresni vagy a húsvéti csokinyuszit? Na mindegy odaírják mind az 50 albumképhez, plusz az indulóképhez az a biztos."

Majd jön egy újabb rosszindulatú komment, ahol egy korábbi aldis játékra utal vissza az egyik kommentelő:

"Abszolút igaz, ha végig olvassák a feladatot, de ha igazán jót akarsz röhögni keresd vissza a 2 héttel ezelőtti prospektus játékot. Ugye a feladat az volt, hogy keresd meg a mottót, ami gyakorlatilag elkezd villogni lapozás közben, szóval mág megtalálni sem nehéz kattints rá, megadod a szükséges adatokat és kész is vagy. Ehhez képest valaki elkezdte kiírni, hogy szuper olcsó árak, mert a prospektus első lapján az volt és vagy 2-3000 ember követte, mintha kötelező lenne."

De más érdekesség is feltűnő volt a posztnál. Volt, akiből hirtelen előbújt ugyanis az internetes Casanova, és minden kommentelő hölgyet meg akart hódítani a maga bugyuta módján. Feltehetően kamuprofilról vagy robotról van szó, így nem tanácsos reagálni az ilyesmire, de azért vicces ezt a bejegyzést olvasni mindig más hölgynek címezve:

"Szia kedves, nagyon lenyűgözött a profilod és a személyiséged, a bejegyzésed mindig lenyűgöző és izgalmas, ami miatt kommentelek, de nem vagyunk barátok, akiket általában nem írok a megjegyzés rovatba, de szerintem megérdemled ezt a kiegészítést .. Megpróbáltam küldeni egy barát kérést, de nem ment, remélem nem bánod, hogy küldesz nekem egy felkérést, legyünk barátok köszönöm."

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás