promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Magyarországon is földrengés várható? Aggasztó dolog történt a határtól mindössze pár kilométerre
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Egyre többen aggódnak, nehogy olyan szintű pusztítás legyen Magyarországon, mint Törökországban.

Amióta Törökországban és Szíriában rettenetes földrengés volt pár héttel ezelőtt, azóta aggódnak az emberek egész Európában, hiszen ez egy olyan természeti csapás, amire nem igazán lehet felkészülni, és súlyos következményekkel jár. Törökországban rengetegen meghaltak, számtalan épület megsemmisült, a pusztításról készült képek láttán pedig a legtöbben nagyon megrökönyödtek.

Az imént említett földrengés után több helyen, különböző országokban is tapasztaltak hasonló, de nem annyira erős jelenséget, illetve Törökország több utórengést is elszenvedett az utóbbi hetekben. Sajnos tényleg nem sokat tudunk tenni, ha hirtelen földrengést tapasztalunk, egyedül magunkat védhetjük, és reménykedhetünk benne, hogy ahol menedékre lelünk, az biztonságos.

Hétfő hajnalban, nagyjából 3 óra 15 perckor a magyar-ukrán határhoz vészesen közel, Nagydobrony területén a Richter-skála szerinti 3,3-as erősségű földrengés rázta meg Ukrajnát.

Az ottani emberek állítólag nem túl sokat érzékeltek belőle, a legtöbben csak a csillár rázkódása miatt tudták, hogy földrengés van, így szerencsére nem okozott komoly károkat a jelenség, ami mindössze pár kilométerre történt Magyarországtól.

Nagyjából az összes kárpátaljai szeizmikus állomás észlelte a 3,3-as rengést, ami a szokásosnál erősebbnek számított a térségben. Az emberek a Törökországban történt tragédia óta érzékenyebbek erre, így sokan elkezdtek aggódni, ez az aggodalom pedig érthető módon Magyarországra is kihatott, hiszen nálunk is bármikor lehet földrengés, akár még nagyobb is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás