promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hatoslottó: megkezdődött az új széria Magyarországon – mutatjuk, hogy milyen nyerőszámokkal válhatott milliomos belőled
Borítókép:  MédiaKlikk
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A várható főnyeremény a hatos lottón 100 millió forint volt Magyarországon, a harmadik héten. Mutatjuk a nyerőszámokat, illetve azt is eláruljuk, volt-e telitalálatos szelvény.

Valaki iszonyatosan nagy mázlista volt a második héten Magyarországon, mivel mind a hat számot eltalálta a hatos lottón, így 1 milliárd 314 millió 693 ezer forintot vághatott zsebre, na még némi aprót hozzá. Szépen tudott gyarapodni a főnyeremény, mert előtte telitalálatos szelvény 11 sorsolás óta nem volt.

Tehát 2023-ban most ez a rekordnyeremény, de később kiderül, hogy hány milliárdosa lesz még Magyarországnak idén.

A Szerencsejáték Zrt. megtartotta a 3. hét hatos lottó számsorsolását, aminek a várható főnyereménye most csak 100 millió forint, mivel friss széria indult. Természetesen ez most is nettó összeg, vagyis nem kell utána adózni. Magyarországon a hatos lottót már nem kézzel húzzák, hanem egy sorsológép hozhat szerencsét valakinek. A számhúzást a Duna TV-n lehetett élőben követni.

A szelvényeket vasárnap délután fél háromig kellett feladni, és remélhetőleg nem feledkezett meg róla senki. Lássuk, megvan-e a második szerencsés 2023-ban, aki ebben az évben mind a hat számot eltalálja.

Nyerőszámok: 2, 11, 12, 17, 37, 44

Hattalálatos szelvény nem volt, szóval a következő héten tovább duzzad a nyeremény Magyarországon.

Nyeremények:

5 találatos szelvény 38 darab, nyereményük egyenként 350 420 forint;
4 találatos szelvény 1 899 darab, nyereményük egyenként 7 010 forint;
3 találatos szelvény 32 861 darab, nyereményük egyenként 2 160 forint.

A következő héten 232 millió forint lesz a főnyeremény, szóval érdemes lesz játszani.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás