promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ezért nincs soha árstopos tej a polcokon, kitálalt a Penny munkatársa
Borítókép:  A kép illusztráció. Forrás: Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Egy magyar bolti dolgozó elmondta, miért nem találnak a vásárlók sokszor árstopos tejet a polcokon.

Borzasztó dühítő tud lenni, mikor elmegyünk vásárolni, és az UHT tejek között nem találunk árstopos, 2,8 százalékosat. Az ember ilyen morgolódik egy kicsit, közben pedig azon gondolkodik, hogy most akkor melyiket vegye meg. Maradjon a 1,5 százalékosnál, vagy vegyen inkább ESL 2,8 százalékosat, esetleg vigyen haza a pár forinttal drágább 3,5-es UHT-ből? Sokan megpróbálkoznak még másik üzletekben, de a második, harmadik bolt után inkább feladja, és kénytelen megvenni a drágábbakat.

A kormány ezen próbált meg változtatni azzal a szigorúbb árstopszabályozással, ami szerint a magyarországi boltoknak ezentúl a korábbi készlet dupláját kell tartaniuk az árstopos termékekből. A Kereskedelmi és Iparkamara szerint ez piaci zavarokat okoz, ezért ideje lenne megtervezni az árstopok kivezetését. A kormány viszont továbbra is kitart amellett, hogy április 30-ig meg kell tartani a befagyasztott árakat.

A legtöbb vásárló azt gondolja, hogy a kormány szigorításának következtében nem fognak többet üres polcokkal találkozni a boltokban, és ezentúl nem lesz megszabva, hogy miből mennyit vehetnek, azonban a Tesco és a Lidl is azt közölte, hogy ők fent fogják tartani a mennyiségi korlátozást, és ugyanez várható a többi üzletláncnál is.

De mégis mi lehet az oka annak, hogy az árstopos termékekből - leginkább a tejből és a kristálycukorból - sokszor egyetlenegyet sem találunk. Erre adott magyarázatot a Penny egyik munkatársa. A Promotions szerkesztője a minap volt vásárolni az egyik magyarországi Penny-ben, ahol ugyanúgy mennyiségi korlátozás van érvényben. A 2,8 százalékos UHT tejből legfeljebb 2 litert lehet egyszerre vásárolni, de szerkesztőnk ugyanazt csinálta, amit a legtöbb vásárló, aki nem egyedül megy boltba: külön vették meg a kétszer 1 liter tejet.

A pénztáros hölgy megemlítette neki, hogy ugyanezt szokta tanácsolni azoknak, akik panaszkodni szoktak a mennyiségi korlátozás miatt. Szerkesztőnk erre megkérdezte a pénztárostól, hogy mi az oka annak, hogy sokszor egyáltalán nem találni a polcokon árstopos tejet.

„Napi korlátozás van. Meg van szabva, hogy egy nap mennyit rakhatunk ki az árstopos termékekből, és ha az a mennyiség már reggel vagy délelőtt elfogy, akkor sem rakhatunk ki belőle többet, mert kimaxoltuk a napi kirakható mennyiséget”

Magyarán ha reggel már elkapkodják a 2,8 százalékos UHT tejet vagy a kristálycukrot, akkor a vásárlók egész nap az üres polcokat fogják nézegetni, mert meg van kötve a dolgozók keze, nem tehetnek ki többet az olcsóbb termékekből. Éppen ezért érdemes a reggeli, délelőtti órákban elintézni a bevásárlást.

Frissítés: A Penny a következőt reagálta az ügyre:

A PENNY ahogyan eddig is, jelen helyzetben és ezután is a vásárlói igényeket tartja elsőlegesen szem előtt. Jogkövető versenypiaci szereplőként a vonatkozó törvényi és hatósági szabályokat betartva a kiskereskedelmi áruházlánc a legmagasabb minőségellenőrzés mellett szervezi minden nap a kiváló ár-érték arányú termékek zavartalan ellátását a teljes magyarországi bolthálózatában. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás