promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Közeledik egy vasárnapi boltzár Magyarországon, amire nem árt időben felkészülni
Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Furcsa év volt 2022, és úgy tűnik, a tendencia nem változik, 2023 is különös meglepetéssel indul. Például azzal, hogy már az új év első napja vasárnapra esik, ami azt jelenti, hogy a szilveszteri hacacáré után - ha nem készülünk fel előre - kellemetlen meglepetések érhetik a fogyasztókat, amikor le akarnak ugrani a helyi közértbe. 

Az új év első napja vasárnapra esik, ami azt jelenti, hogy az óév elbúcsúztatása és az új üdvözlése után nem térhetünk majd be akárhova élelmiszerért vagy fájdalomcsillapító gyümölcsléért, szóval a legjobb lesz felkészülni az ínséges napra. 

Január 1-jén feltehetően nem sokaknak kell majd dolgozni menni - azért, mert ez nemzeti ünnepnap -, de a botbajárás sem lesz egyszerű. Áldásos tény, hogy nem szükséges azon törnünk a fejünket, hogy miképpen úszhatjuk meg a másnaposságot vagy esetleg hogyan könnyíthetnénk meg a saját dolgunkat, hogy csillapítsuk a kellemetlen utóhatásokat, azonban itt egy másik helyzet, amit meg kell majd oldanunk január 1-jén. A kardinális kérdés tehát a következő, ha nem készltél fel előre Szilveszter másnapjára: Hova lehet boltba menni?

A nemzeti ünnepnapon pedig Magyarországon hivatalosan zárva tartanak az üzletek, ami nemcsak a plázákban található boltokra, de az élelmiszer üzletekre, vagy éppen üzletláncokra is igaz. Így többek között a Tesco, Auchan, Lidl, Spar, Aldi, Penny  és társaik is zárva lesznek - hívja fel a figyelmet a Pénzcentrum

Megjegyzik, hogy a CBA, illetve a Príma hálózat, valamint a Coop és a Reál boltjai üzletenként eltérő nyitvatartással működnek ilyenkor azonban a jogszabály szerint ilyenkor nyitva tarthatnak a benzinkutak, az önálló virágboltok,az újságosok, az édességboltok, és a kisebb, jellemzően nonstop üzemelő boltok, illetve a trafikok, amennyiben a tulajdonos vagy annak egy családtagja áll a pult mögé.

Szóval, annyira azért nem kell megijedni, ha nem készültél volna fel a zárva tartásra, mert a nonstopok aznap is nyitva tartanak majd. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás