promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hatoslottó: a közel 500 milliós főnyereményt tengernyi magyar kaparintotta volna meg – mutatjuk a nyerőszámokat
Borítókép:  MédiaKlikk
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A várható főnyeremény nem kevesebb, mint 494 millió forint volt Magyarországon a 47. héten, a hatoslottón. Mutatjuk a nyerőszámokat, illetve azt is eláruljuk, volt-e telitalálatos szelvény.

Jelenleg kis hazánkban kevesen mondtak volna nemet egy 494 millió forintos nyereményre, habár legutóbb a 42. héten még ennél is jelentősebb összegett vihetett haza egy honfitársunk, aki 657 millió 508 ezer forintot nyert. Idén ezidáig nyolc szerencsés zsebelhette be a fődíjat, az év rekordnyereményét a 26. héten vitték el, nevezetesen 1 milliárd 881 millió forintot.

Azt azonban túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy 494 millió forintból is bőszen megváltoztathatjuk és jobbá tehetjük saját magunk és családunk életét, még a jelenlegi hiperinflációs és áremelkedésektől sújtott helyzetben is. 

A mai napon a Szerencsejáték Zrt. megtartotta a 47. hét hatoslottó számsorsolását is, aminek a tétje a már említett 494 millió forint volt, méghozzá nettóban.

A szelvényeket vasárnap délután fél háromig lehetett feladni, nézzük is, lett-e kilencedik szerencsés az évben, aki egytől egyig eltalálta a nyerőszámokat. 

Nyerőszámok: 22, 32, 7, 18, 17, 25

Hattalálatos szelvény sajnos ezúttal sem volt, így a következő héten tovább hízik a nyeremény Magyarországon.

Nyeremények:

5 találatos szelvény 36 darab, nyereményük egyenként 361 410 forint;
4 találatos szelvény 1 916 darab, nyereményük egyenként 6 790 forint;
3 találatos szelvény 34 067 darab, nyereményük egyenként 2 115 forint.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás