promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Olyan híd épül a Dunán, amit még nem láttunk Magyarországon
Borítókép:  Illusztráció/Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Megépülhet az első magyarországi kerékpáros híd a Dunán.

A Dunabogdány és Kisoroszi közötti kerékpáros Duna-ág híd tervezése előrehaladott fázisba ért: a projekt megkapta az építési engedélyt. A híd az Európát Franciaországtól Romániáig átszelő EuroVelo6 kerékpárút részeként valósul meg.

A tervező, vagyis a Speciálterv Építőmérnöki Kft. az érintett településekkel, valamint a környezetvédelmi és vízügyi szakemberekkel történő egyeztetések eredményeként jelölte ki a híd nyomvonalát.

Az EuroVelo6 kerékpárút (mely a tervek szerint az Atlanti óceán francia partjaitól indulva ér el Fekete-tenger partvidékéig Romániában) nyugat felől a Duna partján halad, majd a most kialakítandó hídon fordul rá a Szentendrei szigetre, ahol egészen Szigetmonostorig ér el (innen fut át majd újra Szentendrére).

A híd építésénél figyelembe fogják venni, hogy illeszkedjen a tájba, alig fogja meghaladni a környező fák magasságát, a függőhíd pedig olcsóbb és helytakarékosabb lesz.

Pál Gábor, a híd tervezője elmondta, hogy a hídszerkezet egy ritka csoport tagja a függőhidakon belül. Valamint pihenőpontokat fognak kialakítani rajta, ahonnan a gyönyörű tájat is meg lehet majd csodálni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás