promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Fontos döntést hozott a kormány a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban – Erre már nagyon sokan vártak
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Magyarország Kormánya végre elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) javaslatát.

A szerda reggeli friss adatok szerint 13 ezer 932 új fertőzöttet igazoltak, és elhunyt 101, többségében idős, krónikus beteg. Így az elhunytak száma 42 ezer 170 főre emelkedett Magyarországon. Viszont az jó hír, hogy a visszajelzések alapján az omikron miatt kevesebben kerülnek intenzív osztályra, mivel ez a variáns enyhébb tüneteket okoz.

Ahogyan a kormány azt már bejelentette, az eredetileg tervezett február 15. helyett csak május 1-jétől alakul át a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá. Azok a védettségi igazolványok, amelyek fertőzésen való átesettség alapján vannak kiállítva, május elsején veszítik el az érvényességüket. Az oltási alapon jelenleg érvényes védettségi igazolványok automatikusan érvényesek maradnak májustól, ha a tulajdonosuk az előző oltástól számított 6 hónapon belül felvette a második, illetve a harmadik oltását is.

Gazdasági Versenyhivatal (GVH) most fontos bejelentést tett a honlapján, miszerint Magyarország Kormánya elfogadta a javaslatukat, hogy COVID-19 gyorsteszteket lehessen kapni például a benzinkutakon, valamint a drogériákban.

A GVH előtt már több szakértő is jelezte, hogy Magyarországon a többi országhoz képest túl drágák a koronavírus-gyorstesztek.

A GVH a gyorsított ágazati vizsgálat végleges jelentésében több javaslatot is tett, hogy orvosolni lehessen a gyorstesztek magas magyarországi árait. Ezek közé tartozott az értékesítési pontok bővítésének jogszabályi engedélyezése, amelynek következtében élénkülhet a gyorstesztek értékesítése során a kiskereskedelmi árverseny, valamint növekedhet az értékesítés földrajzi lefedettsége és elérhetősége. Ezáltal a lakosság egyszerűbben juthatna hozzá a tesztekhez.

A kormány innentől engedélyezi a COVID-19 antigén gyorstesztek értékesítését azon vállalkozások részére is, amelyek a vonatkozó jogszabályok alapján rendelkeznek gyógyszertáron kívüli gyógyszerforgalmazási engedéllyel – így a termékek praktikusan a kiskereskedelmi láncok, drogériák és benzinkutak kínálatában is megjelenhetnek. A bővülés hatására a fogyasztók nagyobb versennyel találkozhatnak majd, amely kedvezőbb árakat eredményezhet.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás