promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy luxusautós zaklatta a mentősöket újraélesztés közben, mert a kocsijuktól nem tudott továbbmenni
Borítókép:  Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A sofőr még feljelentéssel is fenyegette a mentősöket.

Az Országos Mentőszolgálat embereivel mindig történnek furcsa dolgok, és olyan emberekkel is találkoznak a munkájuk során, akik erősen átlépik a határt.

A fővárosban, a Sas utcában történt az eset, amikor a mentősöknek szombat este egy 45 év körüli nő újraélesztéséhez kellett kivonulniuk.

Mivel minden perc számított, így nem értek rá szabad parkolóhelyet keresgélni - ház kapuja előtt megálltak, gyorsan magukhoz vették a szükséges felszerelést, és rohantak is az emeletre a beteghez.

Közben odalent egy lusuxautó sofőrje azon dühöngött, hogy a mentősök elállják az útját. Úgy döntött a kezébe veszi az irányítást, és A nyitva maradt ajtókat kihasználva, a mentők nyomába eredt és még a beteg lakásába is követte őket azért, hogy megkérje őket álljanak el az útból a rohamkocsival.

Az életmentést végző mentősök teljesen ledöbbentek, de nem tudtak foglalkozni az elégedetlenkedő autóssal, mivel perceknek kellett még eltelnie, amíg stabilizálni tudták a beteg állapotát.

Miután ez hála égnek sikerült, az egyik mentős lement és elállt a mentőautóval egy időközben felszabadult parkolóhelyre.

A luxusautó vezetője ezután még feljelentéssel fenyegette az életmentőket, mert szerint túl sokáig használták a kék villogót.

Az egyik kommentelő így reagált az esetre:

„Csak gratulálni tudok… a mentősöknek! Nem lehet könnyű nekik ezzel a sok b@rommal is megküzdeni, miközben végzik az amúgy sem könnyű munkájukat!”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás