promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Telefonon keresztül adták a mentősök az utasítást, hogy a fiú újra tudja éleszteni az apját
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A történet hála égnek jól végződött, szóval a sok rossz mellett kapunk egy pozitív hírt is a nagyvilágból.

Akármennyire is hidegvérűek vagyunk, nehéz ezt megőrizni, ha az egyik szerettünk van bajban. Egy fiú azonban higgadt maradt, akinek a saját apját kellett újraélesztenie, ráadásul úgy, hogy a mentősök adták neki közben az utasításokat telefonon.

Mellkasi panaszai miatt, fiával indult az orvosi ügyeletre az az 50 év körüli férfi, akivel már nem tudtak időben odaérni a kórházba, mivel a kocsiban rosszul lett. A hozzátartozó gyorsan félreállt és a mentők segítségét kérte telefonon.

A rémült fiú a mentésirányítók instrukciói szerint megvizsgálta édesapját, aki már nem vett levegőt. Bár hallhatóan picit pánikba esett, az utasítások alapján azonnal megkezdte az újraélesztést, amit a perceken belül érkező mentők már szakszerűen tudtak folytatni.

Az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően az apát végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentősök, akinek a fia hősiesen megmentette az életét.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás