promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Augusztus végéig ingyenesen látható a megújult Szent István-terem
Borítókép:  Szent István-terem a Budavári Palotában Facebook
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Ingyenesen látható a megújult Szent István-terem a Budavári Palotában - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki adásában.

Kőrösi Gábor, a Várkapitányság kommunikációs igazgatója a műsorban elmondta: az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat nyert terem a századforduló iparművészeti csodája volt, amelyet a látogatók 1945-ig tekinthették meg, majd a II. világháborúban megsemmisült, s hetvenöt év kellett ahhoz, hogy a termet az építők új generációja a semmiből újraalkossa.

Hozzátette, hogy a terem első átadója után 120 évvel azt tapasztalhattuk, hogy ma is vannak olyan világszínvonalú mesterek Magyarországon, akik képesek voltak újraalkotni ezt a csodát, Pécstől Pápáig több száz szakember vett részt az alkotásban, sok olyan mesterség is szerepet kaphatott, amelyek ma már eltűnőfélben vannak.

„Itt található az ország legnagyobb Zsolnay kandallója, Árpád-házi királyokat és szenteket ábrázoló képek, emellett a falikarok, a csillár, a mennyezet szinte egy ékszerdobozt alkot”

- hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.

A Szent István-terem augusztus végéig regisztrációval ingyenesen látható. Regisztrálni IDE kattintva lehet.

Forrás: MTI

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás