promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az Aldi fura akciója „elborzasztotta” a vásárlókat - elmondjuk, miért
Borítókép:  Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A vásárlók nem értik, hogy ez most hogy jött. Persze azért akadtak válaszok.

Minden áruháznak, így az Aldinak, a Lidlnek és a Tescónak is megvan a maga marketingstratégiája, illetve az ehhez kapcsolódó eszköztára. Az Aldi esetében például a kommunikáció egyik fontos alapköve a humor, általában pedig napi rendszerességgel kapunk is szóvicceket a közösségi oldalaikon, amelyekkel az egyes akciós termékeket reklámozzák.

Legutóbb pedig egy elképesztő sikerű videóklippel rukkoltak elő, amiben központi szerepet kap az akciós tejföl és a rap:

Már Magyarországon is megszoktuk, hogy egy-egy szóviccel fantázia mélyrétegeit súrolják, ahová kevesen tévednek csak el, ettől természetesen még humorosak a posztok és működnek is, most azonban a britek döbbenten állnak az egyik újra polcra tett termék láttán, vagy ahogy a helyi brit lap fogalmaz:

"elborzadva".

Történt ugyanis, hogy júniusban újra kapható a briteknél egy tradícionális karácsonyi étel, a húsos pite, és mindezt az áruház olyan üzenettel hozta el a vásárlókhoz, miszerint júniusban pótljuk be az idén furára sikeredett karácsonyt, vagyis újraünnepeljük, méghozzá június 21-től.

Az Aldi akciójára rengeteg komment érkezett, sokan azt gyanítják, hogy a decemberben rajtuk maradt karácsonyi termékeket szeretnék végre eladni a nagy nyitás alkalmával, és ahhoz találták ki ezt az "új karácsony" narratívát.

Az Aldi azonban sajtóközleményben cáfolta, hogy ezek a lejárati idő közelében lévő termékek lennének.

(via Manchester Evening News)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás