promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hétköznapi hősök: márciusban indul a Magyar Everest Expedíció
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A Csomolungma a tizennégy nyolcezer méter feletti csúcs közül a legmagasabb - hangsúlyozta Stefano Favaro, a 2017-es Magyar Everest Expedíció menedzsere. Favaro elmondta, hogy az extrém körülmények között a csúcs megmászása nagy fizikai és lelki megpróbáltatást jelent a hegymászóknak. Felhívta a figyelmet arra, hogy Klein Dávid és Suhajda Szilárd hegymászók célja, hogy a csúcs megmászását tisztán, oxigénpalack nélkül hajtsák végre. A Csomolungmát eddig mintegy négyezerszer mászták meg, és a csúcsot elért hegymászóknak csupán a 2,6 százaléka, nagyjából 170 ember teljesítette azt oxigénpalack nélkül.

Klein Dávid már többször megpróbálta oxigénpalack nélkül megmászni az Everestet, 2014-ben majdnem el is érte a legmagasabb pontot. A befejezetlen expedíció során az Everest északi oldalán 8700 méterig jutott.

Környezettudatos expedíciót szerveznek: szél- és napenergiát használnak majd az alaptáborban, amelyet 5344 méteren helyeznek el. A csúcstámadás várhatóan április közepén kezdődik és nagyjából 20-25 napot vesz igénybe.

Favaro megjegyezte, hogy felkészülési tréningként a Magas-Tátrába és a Pilisbe is szerveznek túrákat, amelyekhez bárki csatlakozhat.

Klein Dávid a magyar expedíciós hegymászás eddigi eredményeit összegezve elmondta, hogy a 14, nyolcezer méter feletti hegycsúcsból a magyarok eddig tizenkettőt másztak meg, nem jutott még fel magyar hegymászó a K2-re és a Sisapangmára, de az Everestre sem oxigénpalack nélkül.

Qomolangma11
„Nekem nagyon hosszú és komplikált a kapcsolatom a Mount Everesttel: voltak nagyon szép élményeim, voltak felejthető és voltak tragikus pillanataim is ezen a hegyen” - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy eddig csak Várkonyi László és ő próbálkoztak ilyen sokszor az Everest palack nélküli megmászásával. Várkonyi László, aki nemcsak a hegymászótársa, hanem a barátja is volt Klein Dávidnak, 2010-ben egy tragikus baleset során életét vesztette a Himalájában.
 
„Utána nehezen nyitottam másik hegymászótárs felé, és sokáig nem akadt expedíciós partnerem” – hangsúlyozta Dávid, hozzátéve: nagyon örül annak, hogy Suhajda Szilárddal próbálhatja meg ismét a Csomolungma meghódítását.

Suhajda Szilárd elmondta, hogy az idei évben Klein Dáviddal arra vállalkoztak, hogy megmásszák a Föld legveszélyesebb és második legmagasabb hegycsúcsának számító 8611 méter magas K2-t oxigénpalack nélkül.

„Ez az expedíció nagyon összekovácsolt minket, és kialakult egy közös tervezés és ez a nagy terv is, hogy megmásszuk a Mount Everestet oxigénpalack nélkül” - hangsúlyozta, hozzátéve hogy az előttük álló néhány hónapban intenzív időszak következik annak érdekében, hogy sikeres legyen a vállalkozásuk. (MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás