promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Richard Branson megmondja: hogyan legyünk produktívak?
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Branson 16 évesen hagyta abba az iskolát, majd egy művészeti és kulturális magazint alapított. 1970-ben, húszévesen indította el lemezekkel kereskedő csomagküldő szolgálatát, amely a Virgin nevet kapta. Később saját üzletet és stúdiót is nyitott, amely lassan egy hálózattá nőtte ki magát. Így jött létre a Virgin Records hálózat, illetve a Virgin Music lemezkiadó. A virgin cégcsoport ma a legszerteágazóbb vállalkozás a világon, mely jelen van a zenei élettől a vasúti - és légiforgalmi piacokon át a bank - és egészségügyi szektorokig. Branson több milliárd dolláros vagyona mellett két saját szigettel is büszkélkedhet. De lássuk, hogyan motivál minket a sikerre?

1. Légy motivált! „A döntéseim határozzák meg a sikerességemet.” Az okosok szerint így kell hozzá állnod minden egyes szituációhoz. Keményen meg kell dolgoznod a céljaid eléréséért és nem szabad azokkal foglalkoznod, akik azt mondják valamire, hogy lehetetlen. Vagyis annyiban mégis, hogy megcáfolod őket.

2. Élvezd azt, amit csinálsz! A legjobb ösztönző a munkában az öröm, melyet a feladat elvégzése okoz.

3. Minden egyes lépésedet fogd fel úgy, mint egy puzzle-darabkát. Beleillik a képbe, amit kirakni készülsz? Igen? Mire vársz még, illeszd bele! Nem passzol sehova? Dobd el azonnal!

4. Vesd papírra a céljaidat. Egyrészt ezzel máris megtettél egy lépést a megvalósítás felé vezető úton, másrészt, ha elkalandoznál, ez segít visszatérni a produktivitás mezejére.

brenson2
5. Nincs jó vagy rossz döntés. Kísérletezni kell, és a kudarcot nem bukásként felfogni, hanem egy tanulási folyamatként. Rosszul döntöttem? Jó, legközelebb már tudni fogom, hogy mit kell tennem és máris gyorsabban előre tudok lépni a sebnyalogatás helyett.
 
6. Ha új területen próbálsz érvényesülni, használd fel az eddig szerzett tapasztalataidat! Nem is gondolnád, hogy mennyi mindenhez értesz, melyeket az élet rengeteg területén bevethetsz.

7. Oszd meg a feladatot másokkal! Rengetegen beleesnek abba a hibába, hogy nem tudják outsource-olni a megoldandó ügyeket. Attól nem lesz produktívabb az életed, ha mindent te magad próbálsz véghez vinni.

8. Ha izgalmat érzel a dologgal kapcsolatban, amit csinálsz, ne ess kétségbe, mert ez azt jelenti, hogy jó úton haladsz. Sok sikert!
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás