promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Gazdaság: sok változás jön, amire nem árt odafigyelni
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Először lássuk mi újság van a taxisok vs. Uber háborúban. Most jelenleg úgy állunk, hogy 9 büntetőponttal sújthatják azt a sofőrt, aki engedély nélkül taxizik. Ennek a lényege, ha kétszer lebukunk, akkor már fél évre elveszik a jogosítványt. Közben a NAV sem tétlenkedett, 3,6 millió forint bírságot szabott ki összesen uberesekre, és négy kocsiról vették le a rendszámot. A háború kezd elfajulni, és ennek az lehet a vége, hogy az applikációt is eltűntetik. Ha a mobilszolgáltatók, az alkalmazásboltok üzemeltetői és a helyi törvényhozás is rábólint, bármelyik online szolgáltatás betiltható. De ez nem két nap alatt történik meg, hanem évekig húzódhat. Nekem lényegében mindegy, amíg az Oszkárhoz nem nyúlnak hozzá. Jómagam azt használom vonat helyett, Budapesten meg tömegközlekedek, mint a középkategóriás emberek nagy része.

Oké, jöjjenek a dohányosok. 2017 decemberéig három lépésben, 29 százalékkal növekedik majd a dohánytermékek jövedéki adója, amik ugyebár eddig se voltak olcsók. Az első változás most szeptemberben jön majd, és jövő év karácsonyára több száz forinttal lesz drágább egy doboz cigi. Ideje lesz leszokni, de mindenképpen kevesebbet bagózni. Közben a mentolos és pattintós fajtákat is szeretnék betiltani. Sokak szerint ez csak megnyitná az utat a feketepiac felé.

cig

Amúgy a cigis dolog is a tavaszi adócsomag része, amiben lesznek jó dolgok is. A törvénycsomag meglepetés doboza csökkenti a baromfihús és a friss tej áfáját 5 százalékra, az éttermi szolgáltatásokét pedig jövőre 19, két év múlva pedig szintén 5 százalékra.

Az adócsomaggal elkapnák a reklámbevételek után adót nem fizető techcégek, vagyis a Google és a Facebook grabancát is. Igencsak szeretnék megcsapolni ezzel az óriásokat, de elvileg ellentétes lenne az Alaptörvénnyel és az EU-s jogokkal is. 
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás