promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A kilencedik bolygó lesz felelős a kihalásunkért?
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A szakemberek egy része már évek óta állítja, hogy létezik a kilencedik bolygó. Amerikai csillagászok idén januárban jelentették be, hogy meggyőző bizonyítékot találtak a Naprendszer peremén rejtőzködő planéta létezésére, amelyet nem sokkal később a Cassini űrszonda adatait tanulmányozó francia csillagászok is megerősítettek. Amennyiben a kutatók feltételezései helyesek, akkor a kilencedik bolygó tízszer nagyobb a Földnél és ezerszer messzebb van a Naptól, mint a planétánk. A gázóriást eddig nem sikerült közvetlenül megfigyelni. Egy Nap körüli keringést a feltételezett új bolygó mintegy tízezer és húszezer év közötti idő alatt tesz meg, míg tömege 5000-szer nagyobb, mint a Plutoé. Összehasonlításul: a Jupiter tömege  318-szorosa a Földének, az Uránusz 14-szeres, a Neptunusz pedig 17-szeres földtömegű.
 
A csillagászat történetében már több példa is volt arra, hogy újabb égitestet létezését előzőleg valamilyen elméleti meggondolás vagy számítások alapján jelezték előre.

Az ősmaradványanyag tanúsága szerint nagyjából 27 millió évente bekövetkező tömeges kihalások legalább akkora rejtélyt jelentenek a tudósok számára, mint a titokzatos kilencedik bolygó – hozta le a The Independent. Az alsó képen az X bolygó képzeletbeli rajza látható. Távolsága miatt ennyit látnánk csak a Napból.

planet
Nincs egyértelmű magyarázat arra, hogy miért érkeznek üstökösök ilyen menetrendszerűen a Naprendszerbe. A lehetséges magyarázatok közé tartozik, hogy a Nap egy társcsillaga felelős a jelenségért, amelyet ugyanakkor a Tejútrendszer spirálkarjain fokozott kockázattal járó keresztülutazás is okozhat.

Daniel Whitmire nyugalmazott asztrofizikus új elmélete szerint azonban, ha valóban léteznek periodikus kihalási események, azokért a kilencedik bolygó különleges keringési pályája lehet a felelős. Amikor ugyanis a planéta 27 millió évente keresztülhalad a Naprendszer külső, fagyos részén lévő Kuiper-övön, üstökösöket lök a Föld és a Naprendszer belső része felé. Ezek az üstökösök becsapódhatnak a Földbe, csökkentve a bolygót érő napsugarak mennyiségét, ami kihalási eseményekhez vezethet.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás