promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Botrányosan dühös vagyok, mert nem tudom kifejezni, hogy dühös vagyok a Facebookon. Mivel nem illik ütemezett káromkodásokat kiposztolni, vagyis inkább nem ajánlott, ezután csak kiteszem az „angry” azaz a dühös fejecskét, és máris tudják majd a barátaim, hogy most aztán nem érdemes rám írni. Amúgy az érzelemkifejezős móka eddig is elérhető volt, csak rá kellett kattintani a fejecskés kis gombra és kiválasztottam, hogy érzem magam. A lényeg az, hogy ezek az érzelmek a lájk gomb mellé társulnak majd, és a tervezett „nem tetszik” gomb helyett tesztelték őket. A dislike gomb amúgy sem kerülhetett volna bele a repertoárba, mert a cégek nem akarták, hogy a hirdetéseiket lehúzzák egy csomó dislike-al.

facebook

Mivel heteken belül megérkezhetnek az új gombok, így a tesztelési folyamat úgy tűnik sikeresnek bizonyult. Egyetlen egy gomb fog kimaradni, az pedig a Yay nevezetű, mert ennek a jelentése nem volt a világon mindenhol egyértelmű. Szerintem ez a nagyon a felhőkön járok dolog akarna lenni, de mindegy is, mert nem lesz. Szóval véget ér a lájkolás diktatúrája, nézzük át, milyen érzelmeket társíthatunk az ismerőseink által kiposztolt tartalmak iránt, és hogyan használjuk őket.

Like (magyarul: Lájk)

A lájk maradt lájk, ugyanúgy feltartjuk a hüvelykujjunkat, kifejezve, hogy ez nagyon király volt!

Love (magyarul: Imád)

Ez a poszt már a lájknál is jobban tetszik nekem! Használata akkor előnyös, ha pl. az ismerősöd kirak egy képet a kölyökkutyáiról. Ezek annyira cukik, hogy már imádni kell őket! Ha itt az imád gomb helyett inkább csak lájkolsz, az igen sértő lehet a kutyáknak és a gazdájuknak is.

Haha (magyarul: Haha)

Hozzászólással kifejezhetnénk, hogy LOL, de ez így egyszerűbb lesz. Akkor kell alkalmazni, ha egy poszton nagyon felnevetünk annyira vicces. Ha mégsem kacagtunk akkorát rajta, elég a sima lájk.

Wow (magyarul: Húúú, vagy Hűűű, vagy Gyaaa)

Nagyon meglepődünk valamin. Például, azta, te képes voltál egyedül megenni 10 pizzát és nem hánytad ki? Bámulatos, vagyis húúú! Felesleges kommentelni, csak lökd be, hogy Wow!

Sad (magyarul: Szomorú)

Ezért indították el az egész felhajtást és talán ez is lesz a leghasznosabb gomb az összes közül. Ha pl. meghalt valaki, akkor nem a lájk gombbal fejezzük ki a részvétünket innentől, hanem ezzel.

Angry (magyarul: Dühös)

A legnegatívabb és legsötétebb gomb. Használata akkor előnyös, ha iszonyatosan felháborít minket majd egy poszt vagy hír. Nem akarunk most politikai témát felhozni, de a fejünket tesszük rá, hogy ezeknél fog a leggyakrabban előfordulni. De nézzünk kulturális példát ehhez is. Dühös vagyok, mert DiCaprio nem kapta meg Oscart! (Nyugalom, szerintünk megfogja, ezért térjen át a Love érzelemi állapotra!)

Update: A Facebook 2016. február 24-én hivatalosan Magyarországon is beüzemelte a gombokat. 
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás