promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Megdöbbennek ezen a magyar szokáson a külföldiek, sokan sértőnek találják, amikor először hallanak róla

Megdöbbennek ezen a magyar szokáson a külföldiek, sokan sértőnek találják, amikor először hallanak róla

Borítókép:  Profimedia
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc

Néhány magyar szokás kicsapja a biztosítékot, főleg azoknál a turistáknál, akik húsvétkor látogatnak Magyarországra.

Habár már szinte csak vidéki környezetben jellemző, száz évvel ezelőtt még az év egyik legizgalmasabb magyar szokása volt, hogy húsvétkor a fiúk nyakon öntötték a hajadon lányokat egy vödör hideg vízzel. A hazánkba látogató turisták legtöbbször megdöbbennek, amikor szemtanúi lesznek ennek a régi hagyománynak.

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, Jézus feltámadását ünnepli, a víz, mint szimbolikus elem, a tisztulást és az új élet kezdetét is jelképezi. Ugyanakkor a locsolás eredete a termékenységi rítusokban is megjelenik. A víz a termékenység és az újjászületés szimbóluma, amely a tavaszhoz kapcsolódik. Az öntözés célja, hogy a lányok megújuljanak és termékenyek maradjanak, egészségesek és szépek legyenek, mint a tavasszal elvetett magok.

A vízzel történő locsolkodás szokása Magyarországon, Szlovákiában, Lengyelországban és Csehországban is elterjedt, de a világ többi részén élők meglepődnek, amikor először hallanak róla. A hozzánkba látogató turisták között olyan is akad, aki sértőnek tartja és a bántalmazással egy kategóriába sorolja, amikor a legények egy nagy adag vizet dobnak mosolyogva a fiatal lányokra. 

Ezt a régi magyar szokást hazánkban is egyre többen tartják drasztikusnak 

Az átlagemberek szemléletmódja sokat változott az elmúlt évtizedekben. A rasszista, kirekesztő, rendőrös, „szőkenős” viccek inkább cikinek számítanak ma már, holott a kilencvenes években még a baráti összejöveteleken, a szilveszteri kabarét nézve, keresztrejtvényekben felettébb jól szórakoztunk rajtuk.

Manapság különösen érzékenyen kezeljük a férfiak és nők közötti egyenlőség kérdését is. Egyes országokból érkezők a locsolás szokását úgy értelmezik, mint egy hagyományt, amely a nemi szerepeket konzerválja, és emiatt kritikával illetik. Az észak-európai országokban, ahol az emberek nagy hangsúlyt fektetnek a személyes térre és a határok tiszteletben tartására, a vízzel való locsolkodás szokása túlzottan tolakodónak tűnhet, ezzel szemben a parfümmel való locsolás legfeljebb furcsának hat.

Számos Magyarországon tanuló diák, munkát vállaló külföldi számolt be arról, hogy belőle a vödör vízzel való locsolás nyilvános helyen erős reakciókat váltott ki. Náluk a hasonló cselekmények inkább csínytevésnek számítanának, mint hagyományos ünnepi szokásnak.

Egyes antropológusok szerint azért van kiveszőben ez a magyar szokás, mert a fiatal lányok szülei, főként a nagyobb városokban, már nem tartják helyénvalónak.