Furcsa anomáliák a Balatonnál, évszázadokig nem leltek rá választ

A Balatont nem véletlenül becézzük magyar tengernek. Fürdésre és hajókázásra csábító, finom hullámoktól fodrozódó vizének nehéz ellenállni. Pancsolás közben ráadásul szemünk elé tárul meseszép környezete, amely méltó módon foglalja keretbe ezt a csodás tavat. A legtöbben úgy gondolják, hogy mindent tudnak erről a páratlan természeti képződményről, azonban számos olyan titokkal bírt, amelyet évszázadokig nem tudtak megválaszolni.

Érdekes módon a két legizgalmasabb rejtély egyaránt az időjáráshoz kapcsolódik. Messzire kell visszautazni az időben, hogy elsőként találkozzunk a „heves” kifejezéssel, amely a Balaton vonatkozásában egy különleges jelenséget takar. Az 1800-as években már írásban is nyomát lelni ennek a furcsaságnak, amely a befagyott tó jegén helyenként megtalálható fagymentes, vagy esetleg hártyavékony jéggel borított foltokat jelenti.

Ezek valóságos csapdák, amik komoly veszélyt jelentettek azokra, akik a máshol vastag jégben bízva felszínére merészkednek és nem veszik időben észre, mi les rájuk a talpuk alatt. Nevét azoktól a horgászoktól kapta, akik a tó fenekén feltörő melegebb forrásokat okolták a furcsa jelenségért. Elsőre hihetőnek hangzik a feltevés, a tudományos igényű válaszra mégis 1960-ig kellett várni.

1964-ben a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet komoly kutatást végzett a Balaton vízére vonatkozóan, az állítólagos források helyét keresve. Hiába koncentráltak azonban azokra a területekre, ahol a legtöbb hevest figyelték meg korábban, semmilyen forrást nem sikerült találniuk a tó mélyén. Találtak viszont valami egészen mást. Érdekes, tölcsér formájú bemélyedések voltak a fenéken, melyekből buborékok törtek a felszínre. A mintákat kielemezve hamarosan kiderült, hogy széndioxidról van szó. Így könnyen megmagyarázhatóvá vált a hevesek rejtélye, hiszen a szénsavas víznek alacsonyabb a fagypontja.

A másik, még az előzőnél is korábbi talány a szél nélküli viharokhoz kapcsolódik, melyekről már az 1700-as évekből is találni feljegyzéseket. A korábban nagyon találóan csak „vésznek” hívott jelenség olyan, erős hullámzást takar, amelyeket szélcsendes, tiszta időben lehet megfigyelni, amikor látszólag semmi nem magyarázza a tarajos hullámok megjelenését.

Sokféle, időnként vadabbnál vadabb magyarázat született az évszázadok során. Voltak, akik úgy gondolták, hogy a tóval ismeretlen csatornákon át összeköttetésben lévő tenger nyomja ilyenkor át a vízét, mások a közelben tomboló vihar elektromosságának hatásával magyarázták és olyan elmélet is akadt, amely a víznyomás hatásaira próbálta visszavezetni a furcsa jelenséget.

A megoldás végül, mint oly sokszor, jóval egyszerűbb, mint azt sokan gondolták volna. A Balaton neves kutatója, Cholnoky Jenő 1936-ban válaszolta meg a kérdést. Tudományos alaposságú munkája szerint a rejtély nyitja a tó mélység és terület arányában keresendő. A magyar tengerhez hasonló méretű állóvizek általában jóval nagyobb mélységgel rendelkeznek (több tíz, vagy akár a százméteres mélységet is elérhetik, szemben a Balaton 11 méteres legnagyobb mélységével), emiatt a tó távoli pontjain feltámadó erősebb széllökések keltette hullámokat mi magunk is láthatjuk, a szélből azonban semmit sem érzékelünk. A jelenségnek tudományos neve is van, a víz nyugalmi helyzetből való kimozdítását denivellációnak hívják. Ennek eredménye a viharos felszín és a mini áradás.

Ebből a két példából is jól látszik, hogy a magyar tenger mennyi érdekességet tartogat számunkra. A két rejtélyre sikerült ugyan tudományos választ találni, de ettől még nem kevésbé lenyűgözőek.

Az alábbi videó egy „hagyományos”, ám igen látványos balatoni vihar vízre gyakorolt hatását mutatja be.