promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hihetetlen, de igaz: két Budapest található Amerikában, nem mindennapi a történetük
Borítókép:  Képünk illusztráció. Forrás: Profimedia
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Budapest a világ egyik legszebb városa, de azt tudtad, hogy több is létezik belőle?

Budapest a világ egyik legszebb városa, és ezt szerencsére közel sem csak mi, magyarok gondoljuk így. Bármerre járunk is Európán belül, vagy éppen a tengerentúlon, fővárosunk nevét említve sok ember szája húzódik mosolyra az idekapcsolódó szép emlékeket felidézve. Gyönyörű hegyek és erdőségek ölelésében bújnak meg csodás épületei, a települést mágikus kék fonalként átszövő Duna pedig méltó módon koronázza meg Európa eme épített gyöngyszemét. Van azonban egészen másfajta arca is Budapestnek, ráadásul rögtön több is.

Furcsa érzés lehet, ha egy varázslatos reggelen fővárosunkból indulva, a nagy vizeken átkelve egy órákon át tartó repülő, majd buszos utazást követően végül eljutunk Budapestre. Nem a világot kerültük meg ennyire gyorsan és nem is a hosszú utazás viselte meg elménket, hanem valóban egy tőlünk több ezer kilométernyire elhelyezkedő hasonló nevű településre értünk, amiből ráadásul mindjárt kettő is akad.

Az Amerikai Egyesült Államok sok csodát és érdekességet tartogat az utazók számára és azt is tudjuk, hogy sok hazánkfia választotta új otthonául az elmúlt évszázadok során, de arra mégis kevesen gondolnának, hogy milyen sok település visel hazai nevet a hatalmas, tengerentúli országban.

Van egy Budapest nevű aprócska település Missouri államban, és akad egy sokkal komolyabb múlttal rendelkező testvére Georgia államban is. Ez utóbbi egy hét épületből álló falucska Haralson megyében, amely régen sokkal szebb napokat is megélt már. Az 1880-as években alapították magyar telepesek, akik a Ralph L. Spencer nevű üzletember meghívására érkeztek arra vidékre.

A dörzsölt vállalkozó terve egy jól menő szőlőtermelő vidék életre hívása volt, amihez olyan emberekre volt szüksége, akik értettek a bortermeléshez, ezért esett ránk a választása. A frissen bevándorló magyarok korábban bányákban dolgoztak Pennsylvaniában, de az új lehetőségnek nem tudtak ellenállni.

Budapest villámgyorsan virágzásnak indult, fénykorában 200 magyar család lakta, amelyek házakat, utcákat, üzleteket építettek, ráadásul iskolát, katolikus templomot, temetőt, és egyéb közösségi intézményeket is életre hívtak. Nem utolsósorban pedig jól jövedelmező vállalkozássá segítették a Georgia Vineyard Companyt. A növekedés éveiben még egy Tokaj nevet viselő apró falucskát is alapítottak néhány kilométerre tőle.

Sajnos a környező településeken lakóknak több ellenérzése is volt hazánk távolba szakadt gyermekeivel szemben, legfőbbképpen az, hogy nem igazán beszélték az angol nyelvet. Végül az 1908-as szesztilalom pecsételte meg városuk sorsát, ami innentől kezdve gyors hanyatlásnak indult. A mára elnéptelenedett kisváros közelében a Georgiai Történeti Társaság egy emléktáblát helyezett ki, ami a temetőben található sírokkal együtt őrzi a hajdanán itt élt magyarok emlékét.

Ezek után már nem is tűnik annyira furcsának, hogy található még három Buda nevű település is az USA területén. Az egyik Illinois államban, a másik Nebraskában, a harmadik pedig Texasban.

Ebből is látszik, hogy nem lehet olyan pontját találni a földnek, ahol ne bukkanhatnánk a magyarsághoz kötődő emlékekre, vagy érdekességekre.

Az alábbi két videó a mára elnéptelenedett Georgia állambeli Budapest temetőjét mutatja be, valamint az Illinois államban található Buda települést.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás