promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Melyik a második legnagyobb magyar város? Nem erre a válaszra gondoltál volna, ám a válasz annál logikusabb
Borítókép:  Profimedia
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Népességben talán könnyen eszetekbe jut a megoldás, de bizony vannak más listák is.

Ha arról van szó, hogy a második legnagyobb magyar város, akkor a legtöbben azonnal rávágják, hogy az bizony Debrecen vagy éppen Miskolc. A két megyeszékhely általában minden listán dobogós helyen végez, ha a lakónépességről van szó. Budapest után a statisztikák szerint Debrecenben élnek a legtöbben, így Hajdú-Bihar megye székhelye a második legnagyobb magyar város. Debrecenben közel 200 ezren laknak, majd Szeged és Miskolc követi a rangsorban.

Ám a földrajznak vannak egyéb aspektusai is. Ha pedig azt nézzük, hogy a közigazgatási terület nagyságát nézve melyik a második legnagyobb város Magyarországon, azaz melyik a második legnagyobb magyar város a közigazgatási területek nagyságát összehasonlítva, akkor bizony meglepetések érhet bennünket.

A közigazgatási területeket összehasonlítva tehát kiderül, hogy Hódmezővásárhely követi Budapestet a rangsorban 48 ezer 798 hektárral. Budapest előzi meg tehát csak a megyei jogú várost a maga 52 ezer 516 hektárjával. Hódmezősvásárhely tekintélyes méretű külterülettel rendelkezik, innen az elképesztő kiterjedés. És hogy mégis honnan ez az óriási kiterjedés?

Mindez a tanyasodásnak köszönhető, a 18. század végétől ugyanis egyre több városi döntött úgy, hogy a külterületi birtokán épít házat.

Lakónépességét tekintve amúgy Hódmezősvásárhely a 22. legnagyobb magyar település a 2011-es hivatalos adatok szerint.

(Forrás: SZON, Wikipedia)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás