Fokozottan nehéz kvíz: 10-ből 4 jó válasszal messze a magyar átlag felett vagy

Új kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon tudjátok-e, hogy az adott városok mely európai országban találhatók.
Vigyázat, a név néha csal! Kezdhetnénk egy ilyen mottóval is alábbi földrajzi kvízünket, amelyben olyan városok nemzeti hovatartozására kérdezünk rá, amelyek Európában találhatók. Vajon egy-egy névből megállapítható-e, hogy melyik országokban találhatók? A válasz az lesz, hogy nagyrészt igen, csupán pár eset létezik, amikor a megértés nehezedik. Ám okozhat meglepetést mindenkinek egy-egy város hovatartozása, hiszen az európai határok bizony gyakran változtak, a városnevek pedig már sokszor a hagyományból kifolyólag sem követték a határokat, megmaradtak úgy, mint régen. Ám a fordítottja is igaz, hogy sok város bizony új neveket kapott az új keretek között. Nem kell messzire mennünk példáért, hiszen Magyarország esetében az utóbbira számtalan példa van Trianon után.
De persze nem csak a határváltozások okozhatnak meglepetést, hiszen néhány városnak olyan furán idegen hangzása van. Ezek pedig fejtörést okozhatnak majd a kvíz során.
Korábbi földrajzi kvízeink:
- Nehéz földrajzi kvíz: ha a 4. kérdésnél még hibátlanul állsz, akkor már simán az átlag felett vagy! Tudod ennek a 10 országnak a fővárosát?
- Kvíz: a legkönnyebb magyar földrajzi teszt, de 3. kérdésnél jön a totál elbizonytalanodás! Te is belesétálsz a csapdába?
Kvízre fel!

Képkvíz: felismered Arnold Schwarzenegger filmjeit egyetlen képkockáról? Nem lesz egyszerű a 10/10
Olvass tovább...

A hét legnehezebb kvíze: az összes kérdés megdolgozza majd az agyadat, a 3. kiváltképp! Kezdődhet a játék?
Olvass tovább...
