promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Lépj be Ördög Nóriék gyönyörű házába, amit egyáltalán nem kímél az olaszos temperamentumú család
Borítókép:  TV2 Play (screenshot)
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A műsorvezető már a házasságkötés előtt összeköltözött Nánási Pállal.

Ördög Nóri és Nánási Pál hosszú évek óta állócsillagok a magyar celebvilág égboltján. Ma már elválaszthatatlannak tűnnek, pedig – erre alighanem kevesen emlékeznek – a szépséges műsorvezető 2008-ban Rubin Kristóf felesége lett, ám tőle mindössze 4 hónap után elvált.

Ezután jött össze a fotóművésszel, akivel 2010-ben keltek egybe, és azóta már két gyermekük is született. Egy évvel korábban nagy szenzációnak számított, hogy az akkor 28 éves Nóri és a nála 8 évvel idősebb párja máris közös családi fészket vásároltak.

A ház Budapesttől nem messze állt, és akkor az volt a terv, hogy a karácsonyt már ott ünnepelhetik. Az akkor még nem családi, csupán szerelmi fészket közösen alakították ki, Pali is aktívan részt vett a férfiak számára általában „nemszeretemnek” számító munkában.

Az intim szférájukat azóta meglehetősen szigorúan védték, amikor azonban meghívást kaptak az Ázsia Expressz forgatására, gyorsan indítottak egy vlogot a 38 naposra tervezett kalandjukról. Ennek az első részében a csomagolásról adtak hírt, és akkor alaposan körbenézhettünk a házukban is.

A zöldövezetben fekvő, többemeletes otthon nyilvánvalóan szép és igényes, de az is látszik rajta, hogy laknak benne, nemcsak kiállítóterem. Nóri éjszaka, csomagolás közben egyik gardróbból szaladgált a másikba, miközben a gyerkőceik elaludtak a tévé előtt.

Másnap reggel az egész család egy kupacban ébredezett egy óriási franciaágyban, aztán a bőröndök bepakolásánál körbenézhettünk az óriási kerten, illetve azt is láthattuk, micsoda hatalmas lépcső vezet fel a sztárpár házához. Ezután már csak az érzékeny búcsú következett, és elindult az ázsiai kaland.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás