promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Döbbenetes videó: van egy másik Budapest Amerikában, több ezer kilométerre Magyarországtól
Borítókép:  Profimedia - illusztráció
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Érdekes lehet felütni a Google Maps szolgáltatást, hogy magyar dolgok után kutassunk a térképen.

Szinte biztos, hogy fogunk valamit találni több ezer kilométerre hazánktól. Az pedig tuti biztos, hogy az USÁ-ban kell először kutatnotok, ha egy efféle kikapcsolódást választotok magatoknak. Már rengeteg cikkben beszámoltunk azokról a helyekről, amelyeket megtalálhattok Amerikában, és kötődnek ezer szállal Magyarországhoz, főleg a nagy kivándorlás révén, amely a hosszú 19. században kezdődött.

Az amerikai Minnesotában például van egy Balaton nevű település is.

Debrecen is nagyon sokszor szerepel a térképen az USÁ-ban, és Kossuth Lajos nevét is sokszor megtaláljátok, hiszen róla nagyon sok közterületet neveztek el, sőt, megyét is, illetve nagyon sok szobra még ma is áll az államokban. Kossuth ugyanis a magyar szabadságharc bukása után egy nagy amerikai körutazást tett, hogy a magyar ügyre felhívja a közvélemény figyelmét, beszéljen a tengerentúlon is a magyar szabadságharcról, és magáról a szabadság kérdéséről is.

Georgia államban pedig van egy mára nagyon összezsugorodott kis település, amit Budapestnek hívnak. Magyar lakosai pedig még az 1880-as években érkeztek a tengerentúlra. A terület tulajdonosa ugyanis szőlőtermesztésbe fogott, és ehhez a szőlészetben jártas embereket keresett. Végül Pennsylvaniából csábított át magyarokat, akik értettek a borászathoz. Az áttelepülők földeket kaptak.

A századfordulóra már 200 család lakott itt, három fontosabb településüket magyar településekről nevezték el. Budapest mellett volt itt Tokaj és Nyita is.

A települések végül a 20. század elején hanyatlásnak indultak a szesztilalom miatt, lakosai szépen lassan elhagyták azokat. Ma csupán egy emléktábla és a régi temető emlékezteti az arra elhaladókat, hogy egyszer itt magyar települések voltak.

(Forrás: Wikipedia)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás