promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ördög Nóra étterme a 200 forintos jégkockával még mindig lehúzza a vendégeket? Most minden kiderült
Borítókép:  Profimedia
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ördög Nóra sok negatív kritikát kapott, pedig ugyebár nem ő tehetett róla, hogy ez megtörtént.

Nagy drágulások vannak Magyarországon, és az emberek sokkot kaptak, amikor megtudták, hogy már a jégkockáért is felszámolnak pénzt, ráadásul 200 forintot. Az ügy azért robbant ekkorát, mert az eset Ördög Nóráék balatonakarattyai éttermében történt.

A dolgot egy ott fogyasztó pár szúrta ki a fizetés után. Nem is volt elrejtve, a blokkon látható volt a leves és a szóda között felsorolva a jégkocka, ami 200 forintba került.

Mint kiderült, nem csak a vendégek álla esett le a földre, hanem Ördög Nóráé is. Utánajárt, hogy mi történt és kiderült, hogy a munkatársai nem egyeztettek vele arról, hogy bizonyos esetekben külön felszámolják a jeget. A szóda például alapból elég hideg, így nem tettek bele jeget, azonban az ott dolgozók úgy döntöttek, hogy ha a vendég külön kér, akkor azt kiszámlázzák.

„Ez rossz gyakorlat, amit azonnal felszámoltunk. A jég egyébként része például az üdítők, és egyéb, amúgy is jéggel felszolgált italok árának”

- nyilatkozta a Blikknek a vállalkozó híresség.

Persze sokan kíváncsiak voltak arra, hogy Ördög Nóra és a férje milyen gyorsan fogják megoldani ezt a helyzetet. A Blikk egyik olvasója beküldött egy nyugtát, amit ide kattintva tudtok megnézni.

Ezen látható is, hogy Ördög Nóráék betartották, amit ígértek, és nincsen kiszámlázva a jég innentől kezdve. A híresség már felvette a kapcsolatot a vendéggel, akinek felszámolták pluszban a jeget és kárpótolták az őt a kellemetlenség miatt, de hogy mivel, az sajnos nem derült ki.

Hogy milyen árak vannak mostanság a Balatonnál, na meg miért, azt a lenti videó szépen bemutatja.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás