promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ekkora botrány még nem volt az RTL Klub műsorában – kiderült miért pattant el az agya a Mestercukrász versenyzőjének
Borítókép:  RTL Klub official
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Olyan A Konyhafőnökben sem fordult még elő, hogy így kizárjanak valakit, de a Mestercukrász húzhat magának ebben egy strigulát.

A szerdai Mestercukrászban a zöld csapat főcukrászi szerepét Jelly kapta meg. A légkör hamar feszültté vált, ugyanis Jelly főnökként úgy érezte: erőből kell irányítania a többieket, akik nem értettek egyet a terveivel.

Kata és Szabi Jelly utasításai szerint nyújtották a tésztákat, félretéve minden ellenérzésüket, hogy csapatként elvihessék a pontot. Közben Jelly továbbra is csak a tervezéssel foglalkozott, így aztán alig haladt a munkával, ami egyre jobban bosszantotta a többieket. Itt már érezhető volt, hogy baj lesz.

Jelly továbbra is flegma stílusban kommunikált csapattársaival – és a terepszemlére érkező séfekkel sem volt barátságos. A feszültség egyre nőtt és egy ponton Jelly magából kikelve ordítozni kezdett Katával. Kata sem maradt adós, amitől Jelly még idegesebb lett, a két lány közé végül Szabi állt be, mert attól tartott, hogy Jelly nekiugrik Katának.

A tarthatatlan helyzetet Joci séf oldotta meg, aki erélyes hangnemben utasította Jelly-t a konyha elhagyására, majd a zsűri meghozta a döntést is: Jelly nem térhet vissza, viselkedése miatt kizárták a versenyből. Katának és Szabinak egyedül kellett befejezniük a mézeskalács tornyot.

Amúgy Jelly az elemeket rosszul tervezte meg hozzá, így aztán az összeállításnál majdnem összedőlt az egész építmény.

„Az történt, hogy a csapattársaim addig idegesítettek, nem fogadtak szót, nem akartak együttműködni, mígnem teljesen elpattant az agyam. Annyira ideges voltam”

- mondta Jelly a műsor után a Fókusznak.

A Mestercukrász versenyzője úgy érezte, hogy Szabi és a Kata alapból hátráltatja. Jelly hozzátette, hogy az ő lelke tiszta, és egyáltalán nem számított arra, hogy kizárják.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás