promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hét embert találtak befalazva egy barlangban, akik nem haltak meg, csak aludtak
Borítókép:  Profimedia
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A középkori legenda alighanem valós alapokon nyugszik.

A középkori Európa egyik népszerű és rengeteg változatban elmesélt legendája a hét szent alvóról szól. Feltehetőleg te is ismered a „hétalvó” kifejezésünket, amelyet nem azért használunk egy lustizó emberre, mert az akár egy héten át is képes lenne ágyban maradni – a kifejezés valószínűleg ebből a régi történetből ered.

A legenda az 5. század közepén tűnt fel görög nyelven, és nemcsak a keresztény világban vált elterjedtté, de még a Koránba is bekerült. A történet egy két évszázaddal korábbi csodás eseményt örökít meg, amely a mindössze két évig (249–251 között) uralkodó Decius római császárhoz köthető.

Ő lényegében hazánkfia volt, hiszen Pannoniában született, amely akkor persze még nem számított magyar területnek. Deciust a rátermettsége révén a dunai légiók parancsnokává nevezték ki, és katonái hamarosan császárrá kiáltották ki a népszerű hadvezért.

Decius a keleti útja során Efezusban (Epheszoszban) oda akart csapni a folyton bajt keverő keresztényeknek, és ekkor idézett maga elé 7 ifjút is, akik a kihallgatás után kimenekültek a városból, és egy közeli barlangban rejtőztek el. Az uralkodó kegyetlenül elbánt velük, befalaztatta a barlang bejáratát.

A tragédiájuk talán feledésbe merült volna, ha az 5. század elején fel nem nyitották volna a barlangot. Csodák csodájára, az ifjakból nemcsak csont és por maradt, hanem egyszerűen felébredtek, mintha az előző nap aludtak volna csak el, még a ruhájuk is makulátlannak tűnt. Tanúskodtak a föltámadásról, aztán valóban meghaltak, és – stílusosan – a barlangban helyezték őket örök nyugalomra.

A hét szent alvó barlangja ma turistalátványosságnak számít Törökországban, mintegy 1,5 kilométerre Epheszosztól. Napjainkban romtemplom, amelyet kemény munkával vájtak ki a sziklából. Valójában nem lehet tudni, hogy ez volt-e a legendás hely, hiszen több száz hasonló barlangot tártak fel itt, a Panayir-hegységben az 5-6. századból.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás