promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elképesztő dolog történt Oroszországban, erre senki nem volt felkészülve
Borítókép:  Profimedia - illusztráció
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Pedig korábban arra is gondoltak, hogy ebből baj lehet.

Az orosz-ukrán háború kitörése után sorra jelentették be a nagy márkák, brandek és üzletek, hogy kivonulnak Oroszországból, vagy felfüggesztik oroszországti ténykedésüket. A legnagyobbak is megszólaltak a témában, és többek között a McDonald's is úgy döntött, hogy nem folytatja tovább. Ám erre a hírre már akkor nagyon sokan felkapták a fejüket, hiszen nagyon kevés olyan roszág van a Földkerekségen, ahol nincs McDonald's.

Végül egy helyi licencvevő megvásárolta a McDonald's oroszországi éttermeit. Így azok a fő vállalattól, elkülönítve nyitottak újra júniusban. a McDonald's-nak amúgy összesen 850 üzlete volt Oroszországban, és ezeket adták el Alexander Govor-nak, egy helyi franchise tulajdonosnak.

Az első Meki amúgy még több mint 30 évvel ezelőtt, 1990. január 31-én nyitott meg, akkor egy nap alatt 30 ezer embert szolgáltak ki étellel (Magyarországon amúgy 1988-ban nyitott meg az első Meki, méghozzá Budapesten, a Régiposta utcában). A nyitás szimbolikus is volt, már mutatta Gorbacsov új politikájának irányát is. Az pedig, ami utána történt, az mind-mind történelem, de abból is a nagybetűs.

Most újabb történelmi fordulópont van, és a McDonald's kivonulása is ennek a következménye.

A Business Insider most egy elképesztő rekordról számolt be, hiszen az új néven megnyílt régi McDonald's éttermek az első napon Oroszországban 120 ezer hamburgert adtak el. Ez pedig új rekord, ami felülmúlta a korábbi McDonald's rekordot is. A meglepettségből tapasztalva, erre senki nem volt felkészülve Oroszországban.

És, ha még nem láttátok, így néz ki a régi Meki új logója, és kinézete most Oroszországban, így néznek ki belülről az újranyitott éttermek:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás