promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Liptai Claudia leápolta az egyik versenyzőt – ilyen még A Konyhafőnökben sem történt
Borítókép:  RTL Klub official
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Mestercukrászban még a konnektor is sérülést tud okozni.

Az édesszájú Konyhafőnök második évadában 24 játékos száll versenybe az ötmilliós fődíjért és a Mestercukrász címért, közülük a hétfői napon nyolc versenyzőt ismerhettünk meg. Természetesen mindenkinek megvan a maga erőssége, és ugyebár nagyon közel áll a szívükhöz a cukrászat.

Dávid Argentínából származik, és még csak három éve él Magyarországon. Az édesanyjától tanult sütni, úgyhogy a bemutatkozó tortájában is argentin recept alapján készített piskótával igyekezett lenyűgözni a zsűrit.

Sütés közben többször is elrontotta a piskótát, és végül merőkanállal szedte ki a nyers közepét, hogy tálalni tudja. A zsűri az első feladat végén Dávid teljesítményét ítéltet a leggyengébbnek, így ő hagyta el a Mestercukrász konyháját.

A versenyzők a bemutatkozó desszertek után komoly feladatot kaptak, hiszen kifinomult, különleges mignonokat kell kitalálniuk, ráadásul valami formabontó dekorációval.

Zsombi az előnyének köszönhetően megkapta 15 percre Roxit segíteni, de nem tudott jól élni ezzel a lehetőséggel, és meg is csúszott az elemeivel. Végül egy párizsikrémes gömbmignont készített, amit a kis herceg bolygójának szánt, így az utolsó pillanatokban egy izomalt üvegbúrát is elkészített rá. Mellé rumos-diós és egy citromos mingont is sütött fehércsokis ganache-zsal és lemon curddel.

Közben olyan történt a Mestercukrászban, ami a Konyhafőnökben még soha: Zsombi kezét valahogy felsértette a egy konnektor. Liptai Claudiának a végén be is kellett segítenie, bár a műsorvezető jelentette be, hogy szívesen leápolja a versenyzőt.

Orsi az első feladat kritikái után nagyon szeretett volna bizonyítani, de elsőre elégette a tüilt, amit újra kellett kezdenie, és a mousse-ok formázását is korrigálnia kellett. Az értékelést követően a zsűri úgy ítélte meg, hogy Orsi az, akinek el kell hagynia a Mestercukrászt.

Juhos Joci és Enzsöl Balázs a mai műsorban is ugyanolyan kemények lesznek, mint eddig. A széria ma este 20 órától folytatódik az RTL Klubon. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás