promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
A Konyhafőnök: Hibázott a zsűri? Gyűlölik ezt a versenyzőt a nézők

A Konyhafőnök: Hibázott a zsűri? Gyűlölik ezt a versenyzőt a nézők

Borítókép:  Profimedia
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc

A Konyhafőnökben ismét kiszúrtak valakit a nézők, akit lehet utálni.

Ugyebár pénteken volt az utolsó piros kötényes elődöntő nap. Először csigával kellett boldogulniuk, ráadásul a tét rögtön a Középdöntő volt, aki ugyanis a legjobban teljesített, annak a második feladatban már nem kellett részt vennie.

A csigák mellé a zsűri „kúp alakú, csúcsos” zöldségeket válogatott, mint például színes répák, jégcsapretek, hegyes káposzta, pagoda karfiol, paprikák és mandula. Az első 60 percet követően Vajda Luca, a Mestercukrász első évadának 7. helyezettje jutott fel a galériára, Alföldy Anna mellé.

Utána konyhai maradékokból főzhették be magukat a Középdöntőbe Rácz Jenő kötényesei, az utolsó elődöntős feladatban. A zero waste ezúttal nem csak azt jelentette, hogy maradékokból kellett éttermi színvonalú főételt villantani, hanem azt is, hogy amelyik alapanyaghoz hozzányúltak a versenyzők, annak minden egyes részét fel kell használniuk.

Sárközi Ákos mindeközben újabb Zé-kártyát kapott, aminek köszönhetően három fogásban mutathatta be mit jelent a zero waste egy Michelin-csillagos séf felfogásában.

Rácz Jenő felkészítette legjobb 6 versenyzőjét és két csapatra osztotta fel őket, a három lány, Anikó, Anna és Luca, valamint a három fiú, Ádám, Fecó és Pisti fognak vállvetve megküzdeni a Középdöntőben, de előtte Sárközi Ákos is felsorakoztatja az övéit.

A rajongók közben Anna legutóbbi viselkedése miatt akadtak ki. A drámai csapatfeladat után mégis a két lány lett a legjobb, ráadásul Anna felmehetett a galériára, és pénteken már nem kellett főznie. Emiatt még inkább megutálták őt.  

„Ez az Anna egy hisztériás modortalan nő, aki hű de ügyesnek képzeli magát, bunkó módra viselkedik, a másikat nagyon lenézi, ráadásul még letagadja amit elcseszett! Remélem mielőbb megy a levesbe!”

„Fel vagyok háborodva a mai adásban látott és hallott viselkedésen, amit Anna produkált. Még egy versenyben sem megengedhető az a beképzelt, lekezelő, és unintelligens magatartás. Már a kezdetkor lekezelte Anikót, teljesen hülyének nézte és a leg alapvetőbb tiszteletet sem adta meg annak aki az anyja lehetne korban. Súlyos magatartási hibái vannak!”

- írta a két topkommentelő.

Úgy néz ki Anna a sok kiakadásával és hisztijével nem lett nagy kedvenc. Valószínűleg a nézők Melanieért se nagyon fognak rajongani.