promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Konyhafőnök: úgy néz ki az RTL Klub nagyon mellényúlt ezzel a dologgal
Borítókép:  RTL Klub official
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Közben érkeznek az izgalmak, mert a mai naptól Rácz Jenő és Sárközi Ákos elkezdi majd osztogatni a kötényeket.

Véget ért az úgynevezett kiképzés A Konyhafőnök táborában. A folytatásban csütörtökön és pénteken kiderül, hogy kik kerülnek be Rácz Jenő és Sárközi Ákos csapatába. Fördős Zé számára is ez egy fordulópont, hiszen ha sárga csapattagjai jól teljesítenek, akkor piros vagy kék színűre cserélhetik le a kötényüket. Persze továbbra is egy cél van, és az a továbbjutás.

A tábor utolsó napján egy újabb Michelin-csillagos séffel bővült a zsűri, mivel Tóth Szilárd érkezett a stúdióba, aki abszolút nem kímélte a versenyzőket.

Rácz Jenő hozzáállása is fura volt a rajongók szerint, amikor azt mondta a sárga kötényes Zsoltnak, hogy nem akar rizottót látni, míg Tóth Szilárd szerint a versenyző egy biztonsági klisé játékba ment bele.

A nézők többsége érdekesnek tartja, hogy a játékosok igazából még kötényt sem szereztek, de rögtön Michelin-csillagos séfek kezdik el őket oktatni. Fördős Zé édesapját mindenki kedvelte, de alapból a vendégekért nem voltak oda a rajongók. Az RTL Klub újítása így lehet egy picit mellényúlás volt.

Amíg persze van kit szeretni és utálni, addig nehéz nem nézni A Konyhafőnököt. Újabban Melanie-t nem kedvelik a nézők, de hát még kénytelenek lesznek elviselni, mivel továbbjutott.

Most pedig, aki később szeretné megnézni ezt az epizódot, az ne olvassa tovább a cikket, mivel eláruljuk ki esett ki a versenyből, vagyis jön a SPOILER.

A végén két sárgakötényes állt a zsűri előtt, és Zsoltnak kellett elhagynia a versenyt. A tábor utolsó kiesőjével összeállt a kötényszerző napok mezőnye. Aki befőzi magát valamelyik séf csapatába, folytathatja a küzdelmet a Konyhafőnök címért, és az ezzel járó 10 millió forintért.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás