promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Puki utca” Magyarországon? Igen, méghozzá ebben a városban, de nem teljesen úgy, ahogy gondolnád
Borítókép:  Profimedia
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Nagyon sok meghökkentő utcanév van Magyarországon.

A Google Maps-en kutatva elképesztő dolgokat fedezhetünk fel, korábban több cikkben is beszámoltunk már érdekességekről, például az amerikai Balatonról vagy éppen az amerikai Debrecenről, illetve Kisjenőről is, amely a Románia és Ukrajna között fekvő Moldova fővárosa.

De mégis miért van magyar neve is?

Ám nem kell elhagynunk a Google Maps-en Magyarországot ahhoz, hogy érdekes felfedezésekre tegyünk szert. A neten több lista is leledzik, amelyeken a legérdekesebb és legfurcsább magyar utcaneveket veszik számba, a listán általában az első helyen a csömöri Kacérgiliszta szerepel, amely nem egy kitalált név, hanem egy létező tárgy után kapta a nevét.

De létezik Micimackó utca is kis hazánkban, sőt, még Vörös dinka és Sisakos sáska utca is található a térképen.

Illetve ezeken a listákon gyakran szerepel a Puki utca elnevezés is, így leírva, hogy Puki, ám leírva nem ez a helyes alakja, hanem az, hogy Puky utca. A közterület pedig Pest megyében található, méghozzá Gyömrőn.

A Puky utca a Puky-családról kapta a nevét, Gyömrőn amúgy egy Puky-kastély is található.

Egerben is található egy Puky Miklós utca, a közterület az egykori alispánról, Puky Miklósról kapta a nevét.

(Forrás: Gyömrő, Life, Bors)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás