promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Osztrigát rendelt egy nő, és olyat talált a kagylóban, ami nagyon megrázta
Borítókép:  Profimedia
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Aki kedveli a tengeri ételeket, annak az ilyen rendkívüli eseményekkel is számolnia kell.

Keely Hill egyszerű vidéki lányként élt Kansas City-ben, de aztán 12 éve New Orleans-ba költözött, és úgy gondolta, hogy éppen ideje néhány nagyvárosi szokást felvennie. Például puccos éttermekben drága ételeket fogyasztania.

Tengeri ínyencségekre szottyan kedve, ezért osztrigát rendelt magának. Az óvónőként dolgozó hölgy mohón felszippantotta az elsőt, és rögtön érezte, hogy valami nem stimmel vele. A szokásos puha, nyúlós hús mellett valami keményre is ráharapott.

Szerencsére nem nyelte le, hanem mindent gyorsan kiköpött. És ekkor vette döbbenten észre, hogy 12 darab igazgyöngyöt forgatott a szájában, amelyből sajnos egyet már megroppantott, sőt néhány darabkája a torkán is lecsúszott.

„Nyilvánvalóan megettem egyet, szétrágtam a fogammal”

– nyilatkozta némi keserűséggel a hangjában Keely. Akit aztán gyorsan megnyugtattak az étteremben, hogy láttak már ilyet, bár az eddigi rekordjuk „csupán” 9 darab gyöngy volt. A szakács elmondása szerint naponta 2500 kagylót tálalnak fel, de hetente csak egy-két kincset találnak bennük.

A meglepő az egészben az, hogy a vendég ilyenkor megtarthatja a gyöngyöket, hiszen kifizette az ételt. Keely például egy gyűrűbe szeretné foglalni a nem túl méretes golyócskákat, mégpedig az elhunyt nagynénje, Cathy emlékére, aki nagyon közel állt hozzá.

Az igazgyöngyök akkor keletkeznek, amikor a kagylók belsejébe szennyeződés kerül, és a puhatestűek meszes anyagot kiválasztva védekeznek az ellen. Az óvónő gyöngyei még a keletkezés első fázisában tartottak, ezért változó méretűek voltak, így nem is képviseltek nagy értéket.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás